22.rész

Konfliktusok...

22.rész

Bementünk a házba, közben nagyban beszélgettünk.

-Szia Gitta!- köszönt Máté.

-Szia Máté!-köszöntem, óriási mosollyal az arcomon, majd reagáltam igazából-Te mit keresel itt?!

Tomi viszont fal fehér lett...

-Ő volt az oviban a legjobb barátom...- elmondtam a helyzetet...

A falfehérség enyhült.

-De te még mindig nem válaszoltál!

-Csak erre sétáltam, és gondoltam benézek.

-Ahhoz képest, hogy a város másik felében laksz, biztos csak sétáltál...

-Na jó... Hiányoztál, idejöttem, és anyukád be engedett.

Erre csak sóhajtani tudtam...

-Akkor töltsük hárman a délutánt...!-mondtam, minél lelkesebben- Tomi, Máté! Máté, Tomi! Megyek, készítek valami ehetőt, nincs semmi itthon... Addig... Beszélgessetek.
Kimentem, elkezdtem bundás kenyeret készíteni.
Ez alatt a fiúknál:
-Szóval... Te vagy az a bizonyos 'Tomi' aki megbántotta Gittát...-Mondta Máté lenézően.
-Nem azért bántottam meg, mert akartam...
-De megbántottad!
-Szerinted eszembe jutott volna bántani, ha nem jön az az SMS?!
-Igen, biztos vagyok benne!- mire egy gusztustalan mosolyt villantott- Ezt Gitta nem fogja elfelejteni, megbocsátani, ha még párszor megbántod, biztos, hogy hozzám fog menekülni! Mondj le róla időben, mielőtt még a földbe döngöllek!
-...- Mit lát ebben a... Az állatban?!- Ha már harc, akkor legyen rendes! Nem fogom feladni!
-Ez akkor lesz harc, ha majd labdába rúghatsz mellettem!
-Miért ne lenne esélyem?!
-Előbb nézz rám, majd magadra, és megtu...
-Kész az étel!
Kijöttek...
-Baj van?- kérdeztem Tomitól.
-Miért lenne? Semmi bajom...- De van, csak nem mondja el...
A délutánt ketten terveztük, és szórakoztunk is volna, de volt kettejük között valami... Feszültség... És nem tudom, hogy miért... A délután eltelt, este hat volt...
-Na, szia Máté! Majd találkozunk még!
-Miért köszönsz el?
-Nem kell menjél?
-Ha tőlem elköszönsz, tőle- Tomira mutatott- miért nem?
-Még haza kísérem, és utána.
-Tőlem sem kell elköszönnöd, itt alszom.- Majd Tomira nézett valamiért...
-Ö... Oké... Akkor majd jövök, addig menj el fürödni...
-Rendben, majd egy önelégült mosollyal ment a fürdőbe...
-Menjünk...- mondtam...
Az úton:
-Hogy tudsz nyugodtan egy fiú társaságában aludni?!- akadt ki Tomi.
-Ő nem olyan és semmi nincs benne...
-De az az állat...!
-Honnan ismered ennyire?
-Csak nem szimpatikus...
-Oké... Ma mind a ketten nagyon furcsák voltatok de mindegy...
Tomi még dünnyögött magában, majd félbe szakítottam.
-Na... Majd holnap te jössz át aludni, úgy jó lesz?
-Ö... Hát...- full vörös volt a feje-...
-Ezt igennek veszem!- majd rá kacsintottam- Mátét meg elintézem. hogy holnap ne jöjjön, ha most egy kicsit nem jut eszedbe, és őszintén mosolyogsz!-Mosolyogva bólintott.
Az egész utat el hülyéskedtük, majd megláttuk a szökőkutat, ami gyönyörűen ki volt világítva, kicsit oda ültünk.
-Gyönyörű!- mondtam.
-Az!
Ránéztem, a szemüvegén keresztül egy pillanatra láttam a gyönyörű, mély és csillogó szemét. Elkapott a hév... Levettem a szemüvegét, majd ezt mondtam:
-Most én se látok mindent, csak a szemeidet...
-Én meg örülök annak, hogy szemüveg nélkül is látom a tied...
Mint amikor legelőször volt nálunk, de... Most ez tisztább volt, az arcunk megint közeledett, és...
-Hé! Hé! Héééééé!
Mi szépen szétrebbentünk, és néztünk a hang tulajdonosa felé, Máté... Hogy az a jó...
-Engem kihagytatok volna a házi moziból?
-Te követtél?!- Kérdeztük Tomival egyszerre.
-Csak ki akartam szellőztetni a fejem, ideértem és megpillantottalak titeket, amint lekapjátok egymást!
-Hahaha, de vicces vagy...Menj haza, hidd el, jobban jársz...
-Oké.
Tomit haza kísértem, elköszöntünk, majd visszafordultam, hogy hazamenjek. Egy darabig nyugtattam magam, majd le akartam megint ülni a szökűkúthoz... Na kit találtam ott?
Viszlát a kövi részben! :)

21.rész

Új suli...

21.rész

Reggel arra keltem, csörög az óra, fel kell kelni... Nem akartam... De csak-csak kikászálódtam az ágyból... Felvettem egy fekete sortot, egy lila trikót és egy fekete bőrdzsekit, és a fekete converse cipőmet. Elmentem a fürdőbe, összefogtam a hajam, fogat mostam, megmostam az arcom, alapozó, tusvonal, spirál és indultam is... Az út közben nagy gombóc volt a torkomban, ezért zenét hallgattam, hát ha oldja a feszültséget... Nem segített sokat...

Mire észbe kaptam, az új suliban voltam, gyomorgörccsel mentem végig a folyosón, sok ember nézett meg... Mire neki mentem egy fiú alaknak...

-B-bocsánat...-mondtam, reflexből.

-Mit képzelsz te magadról?!-vágott vissza.

-Tényleg nem akartam, csak nem figyeltem oda...-most tudtam felnézni, majd felálltam és nyújtottam neki a kezem, hogy segítsek.

-Ja, csak te vagy? Semmi baj, mindenkivel meg esik az ilyen, megbocsátok, ha bemutatkozol.

-Kovács Gitta, te? Örülök, hogy megismerhettelek!- majd rá mosolyogtam, lehet, nem is lesz olyan rossz...

-Papp Krisztián, én is.-Majd vissza mosolygott olyan... Csábosan...- Viszont én megyek, mielőtt nagy lesz a sor a büfénél, szia!

-Szia.

Majd indultam a 103-as terembe, mikor megint bele mentem valakibe...

-Gitta?

-Öm... Szia... Ez lett volna a meglepetés, de utána nem tudtunk változtatni rajta...- majd kínosan nevettem, és őt is felsegítettem...

Csak átölelt, és nem mondott semmit, majd viszonoztam, elmondhatatlanul jól esett...

-Hiányoztál...

-Te is nekem...

Eközben mindenki minket nézett, mintha ilyenkor megállna az élet a suliban...

Majd elengedett, a szemembe nézett, látszott hogy megbánta azt amit mondott...

-Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam, de nagyon rosszul esett az az üzenet, de amint beszéltünk, hallatszott a hangodon, hogy te nem tudsz róla... De nem mertelek megint felhívni...

-Én örülök, hogy megint béke van köztünk, már csak azt kell megtudni, ki volt az aki küldte az üzenetet, megmutatod?

Elolvastam, valahonnan nagyon ismerős volt az írás stílus... Csak tudnám honnan...

Majd bementünk az osztály terembe, beszélgettünk, megkérdezte hogy-hogy változtam meg ennyire, elmondtam, hogy meglátogattam egy szépség szalont. Elmondta hogy az ő szemszögéből milyen ez a suli, szerinte szörnyű...

Az óra elején, most én lettem bemutatva, most teljesen boldog, őszinte mosoly volt az arcomon... Végre...

Órák után megbeszéltük, hogy át jön hozzánk, de előtte elment a mellékbe...

-Nocsak nocsak, az új lány!

Krisztián volt az...

-Szia, segíthetek?- kérdeztem, mosolyogva, mert még mindig jó kedvem volt.

-Igen, válaszolj egy kérdésemre... 

-Mi lenne az?

-Mit látsz ebbe a kis nyomiban?!- közben a falhoz támaszkodott, én meg a kettő között voltam...

-Na ide figyelj!- közben eltoltam magamtól- Ha valakit basztatni akarsz, arra itt vagyok én, de őt hagyd békén, mert én neked megyek!
-Ch... Mit akar egy ilyen ujjamnyi lány? Ha akarlak, akkor bántalak, amikor akarlak!- Majd egy gusztustalan mosolyt dobott felém- Szóval örülnöd kéne, hogy most akarok egy új kiskutyát, és hogy téged néztelek, ki. Szóval mondj le a pápaszemesről!- az arca egyre közelített az enyémhez...
CSATT!!!
Lekevertem neki egyet. Nagyon megszeppent, nem tudta hova rakni...
-Azt mondtam csesztethetsz, nem azt, hogy zaklathatsz!- üvöltöttem...
-Érdekes...- Mondta, miközben engem pásztázott a szemeivel...
Ekkor jött ki Tomi.
-Gitta! Nem esett bajod? Te ütöttél vagy téged ütöttek meg?!- majd körülnézett, és rögtön rájött a szitura...
-Semmi extra, csak egy-két élősködő, szóra se méltó!- mosolyogtam- Menjünk!
-Oké...
-Gitta!- szólalt meg megint az élősködő...- Ha nem is most, de ezt még vissza kapod, de még egy darabig lesz lehetőséged elnyerni a bocsánatomat, ha nem cselekszel időben, nagyon megbánod!
-Jó, majd felírom a többi közé, szia, puszi!- majd ott hagytuk.
Út közben hozzánk elmeséltem mi történt, (persze a nyomi helyett mást használtam) és már ott is voltunk.
Viszlát a kövi részben! :)

20.rész

Költözés...

20.rész

*Máté
Olyan aranyosan szuszog... Mire megint feleszméltem a gondolataimból, csak azt vettem észre, hogy csókolom...

-Úr isten!-suttogtam, mit csinálok én?

Mielőtt még hasonló baromságokat csinálok, megfordulok, és úgy alszom, hál' égnek, hogy Gitta mélyen szokott aludni... Mondjuk... az nem gáz, ha 16 éves létemre, egy 14 évesre bukok?
*Ez alatt Tomi:
De ha nem ő volt, akkor kitől lehet az üzenet? Ráadásul az ő telefonjáról... De a hangja túl őszinte volt, valaki rosszat akarhatott neki...
-Felhivom! (hajnal fél 4-kor)-üvöltöttem lelkesen.
Majd rá jöttem milyen bunkó voltam, és hogy ha hallaná a hangom, csak dühös lenne... Nem akarom többet bántani...
*Lö megint Máté
Nem tudtam aludni, csak őt nézni, nagyon hiányzott...
-He?-Lepődtem meg
Álmában is folynak a könnyei... Ugyan van lehetőségem arra, hogy én legyek akinek az ölelésébe menekülhet, de sok fájdalmamba kerülne... Sokáig biztos csak elutasitana, ezért várni fogok rá... Ameddig kell, addig türelmes leszek...
*Gitta
Vasárnap reggel volt... Ma költöztünk... Már nem akarok... Istenkém... Segits meg... Máté még nagyban aludt... legalább ő tudott...
-Gitta...
-Ó.. Te fent vagy?
-Aha...-mondta fáradtan.
-Meddig voltál te fent?
-Úgy... 5-ig...?
-Úr isten! Mit csináltál te addig?
-Nem tudtam aludni...
-Ó!
Ez után elmentünk reggelizni, mosakodtunk, majd mondtam Máténak, hogy nem kell segiteni, mert megoldjuk, de nem... Ő marad segiteni...
Szépen alaposan össze pakoltuk, amit még össze kellett, majd jött a szállitó autó, és felpakoltuk arra, és vitték is a cuccainkat. Oda értünk, szép volt, de, már nem akartam benne lakni, pedig én választottam... Éreztem, hogy könnyek csordulnak végig az arcomon... Miután minden itt volt, a nap további része a pakolással telt... A francért kellett nekem műköröm! Mindenbe beleakad... Este 6 körül Máté haza indult, mi anyuval még pakoltunk egy kicsit, és egészen jól haladtunk... Büszke voltam magunkra... De nagyon nem vártam a holnapot...
Viszlát a kövi részben! :)

19.rész

Az üzenet küldője...

19.rész

Tovább tartott neki mint gondoltam... Majd egyszer csak bejött óriási mosollyal az arcán.

-Anyukád azt mondta, ha neked jó, akkor itt alhatok, mit szólsz hozzá?

-Ööö-Pillanatnyi lefagyás, majd hirteleni reakció- Köszikösziköszi!!!- Majd a nyakába ugrottam, amennyire idegen ez a fiú, legalább annyira ismerem és szeretem, még mindig ő a legjobb barátom.

-Gondoltam hogy örülnél neki, de nem hittem volna hogy ennyire...- és viszonozta az ölelést- Tudod, egész délután távolságtartó voltál, ahogy tudtad kerülted az érintésem, te meg meg sem próbáltál érinteni, mire a nyakamba ugrassz? Kiszámithatatlan vagy...
-De ezért szeretsz, nem?- kérdeztem játékosan.
Örülök, hogy marad, annál kevesebbet sajnálom magam.
-Megyek kiszedem a matracot!
-Oké.-Válaszolt, reagált, de még nem engedett egy darabig az ölelése szoritásából...
Amint elengedett, mentem kierőszakolni a matracot a másik alól. (Igen kettőn szoktam aludni...
-Várj! Kell segitség?
-Nem kell! Tudod, nem egy nádszál kisasszony vagyok, aki semmit se tud megcsinálni!
-Ugyan tényleg meg tudod csinálni, de attól még mindig nádszálkisasszony vagy!
-Miért lennék az?- közben már a matrac fele kint volt.
-Olyan vékony vagy mint a kisujjam!
-Csak hogy azok izmok!- majd kiöltöttem rá a nyelvem.
-Már hiányoztak ezek a beszélgetések...-Majd dobott egy őszinte, visszafogott mosolyt.
-Tessék?-Nem értettem, mert a matracot a helyére toltam.
-Ááá, nem fontos...
-Gonosz vagy!
-Nem tudom miért, de mások nem szokták ezt mondani, inkább azt hogy: Kedves, őszinte, vonzó... Ilyesmiket.
-A szerényt kihagytad.
-Ó igen! Ezt mondják legtöbbször!- Majd egyszerre ketten felnevettünk.
Még csipkelődtünk kicsit, beszélgettünk, majd elment fürdeni, én addig beágyaztam.
-Kérhetek egy pizsamát? Én se készültem erre...- Jött be egy szál alsónadrágban...
-Akkor hogy hogy volt nálad teljesen véletlenül tiszta alsónadrág... egy pillanat, keritek valamit.
Megtaláltam a régi tesi pólómat, hálóing szintű, azóta vettem egyet az én méretemben...
-Nesze!- Dobtam finoman a fejének.
-Ezt most miért kaptam?!
-Mert tudtad hogy valahogy itt alszol majd, de nem hoztál pizsamát!
-...
-Akkor megyek én is fürdeni...-Majd megfogtam a törölközőmet és indultam... Volna...
-Várj!- visszafordultam, hogy a szemébe nézzek, a pillantása komoly volt, és volt benne még valami, ismerős volt, mindig láttam rajta ha vele voltam, de nem csak nála láttam ezt a tekintetet, de sehogy se jutott az eszembe, nem tudtam megfejteni...
-I-igen?
-Nem fontos...
-Mondjad ha már elkezdted!- néztem rá szigorúan.
Csak vissza nézett, az arca csak árasztotta a komolyságot... Láttam, nem kell feszegetnem a témát, inkább fogtam magam és mentem fürdeni...
Fürdés közben, egyetlen személyre tudtam gondolni, Tomira, hogy mivel bánthattam meg ennyire... Miután lefürödtem, felvettem a pizsamám, és mentem is be.
-Hé! Mi a jó életet csinálsz?
-Csak gondoltam, olyan régen találkoztunk, és annál is régebben aludtunk együtt...
Na. Az a szitu, hogy az ágykeretből kiszedte a matracot, az enyémet alrébb tolta, és a másikat a helyére tette... A régebben történt együtt alvásról meg csak annyit, nagyon fontosak voltunk egymásnak, amikor elköltöztek, bele is betegedtem...
-(itt csak sóhajtottam) És még én nem változtam semmit.
-Azért én többet változtam mint te.-mondta...-Egyébként... Sexy ez a pizsama...
-Ja tényleg, fiú vendégem van, inkább felveszek valami vastagabb, többet takaróbb pizsit...
-Nekem ez is jó.-egy pizsama trikó és rövid nadrág (szinte short)
Még hajnali háromig beszélgettünk, majd mivel én elfáradtam, lefeküdtünk aludni.
*Máté szemszöge:
Már el aludt, gyönyörű... Vajon ki lehet ez a Tomi, akinek elküldhettem az üzenetet? Hogy szerethette ennyire? Már egy hónapja figyelem, de csak a szememről ismert fel... Ennyit változtam volna? Annyira nem figyelt, hogy azt se vette észre, hogy kölcsönvettem a telefonját... De az a fiú akkor is felhivta, ha pedig tényleg ismeri, akkor csak a hangjából tudja, hogy ő erről nem is tudott... És a tervemnek is lőttek... Holnap költöznek, és nem én leszek az, akinek a karjaiba tud majd menekülni, ha csak... Majd megyek utána rövid időn belül, mielőtt a sebe begyógyul... Mikor feleszméltem gondolataimból, azt vettem észre, hogy az arcát simogatom, és pár centiméterre van az ő arca az enyémtől...
Remélem tetszett! :) Most már mindenki tudja, ki volt az az ördögfióka aki átverte őket, és hogy miért... Sayonara (már ha igy kell irni:'D) a kövi részben! :)

18.rész

Délután

18.rész

Evés után kivittük a tányérokat, evőeszközöket, majd azt vettem észre hogy Máté a szobám felé közelit... Most éppen nem fénykorába van, ami csak azt jelképezi hogy teli van használt zsebkendővel, az égy egy kész csatatér és kérdéses hogy a párna meg száradt e a könnyeimtől... Igy hát elé álltam...
-Mit szeretnél?-Kérdeztem, valószinűleg látszott a feszültségem...
-Be szerettem volna menni, mint régen.
-Bocsi, de óriási a kupi, inkább ne menj be!
-Nálad mindig nagy a rendetlenség.- na ez igaz...
-Most nagyobb mint szokott...-erre gyanúsan nézett rám-Kérsz egy pohár vizet?-próbáltam terelni a szót...
-Igen, kérek...-Láttam rajta, hogy sejt valamit...
Elmentem a konyhába, hogy töltsek vizet, mire vissza jöttem, a szobámban volt... Általában tiszteletben szokta tartani az ilyesmit, de ha látja hogy baj van, akkor nem érdekli... Előbb is eszembe juthatott volna...
-Wow, itt tényleg nagyobb a káosz, mint szokott... Kiverted a hisztit vagy mi?- Mondta nevetve.
A szobám tényleg káosz volt, minden a földön volt, tehetetlen dühömben, szomorúságomban nem tudtam mit tenni, minél kevésbé törékeny dolgokat vágtam a földhöz...
A mondatától viszont zokogni kezdtem... Nem tudtam mást tenni, nem akartam hogy lássa, nem akartam hogy tudja, senkinek se kell tudnia... Ez az én dolgom, de neki igyis-úgyis el kell mondanom, elkezdtem zokogni, de azért próbálkoztam...
Csak odajött mellém zavartan vigasztalni, mert azt sem tudja miért vigasztal, de próbált.
-De mi történt?-kérdezte lágyan.
-Se-semmi, csa-csak kicsit fe-feszült vagyok...
-Ennyire? Kérlek mondd el, vagy nem bizol bennem?- és itt jött el az a pont, hogy el kellett mondanom neki...
Elmondtam mindent, Tomi érkezését, hogy minden másodperccel, amit vele töltöttem, eyre fontosabb lett nekem, közben Dénesről is szó esett, hogy elköltözött, utána költöztünk volna, és a tegnapit... Az arca fal fehér lett...
-Na, az ilyennel nem kell foglalkozni...
-De nem tudok nem vele foglalkozni!-szinte kiáltottam.
Idő közben kezdtem lenyugodni, szinte nem is sirtam, de ez csak rövid ideig fog tartani... Utána Máté megértette, hogy jobb ha nem kérdez e felől és másra fókuszál.
-De egyébkén mindig mondtam, hogy gyönyörű vagy, és most be is igazolódott, mit csináltál?
-Bementem egy szépségszalonba...-Majd felnevettem..
Ennél a pontnál tudtam, hogy jó lesz a napom hátra levő része
-Hé! Miért ütsz ki mindig???-Mondtam nevetve, kis áll sértődéssel.
-Mert ez a lényege!
Éppen kinevet a végéneztünk, jó volt... Majd eljött a nyolc óra... Haza kellett volna mennie, de látta rajtam, hogy nem örülök neki, jól esett hogy itt volt... Mielőtt elindult, elment a mellékbe...
Köszi hogy elolvastad! :)

17.rész

Nem csak én változtam...

17.rész

-Látom semmit sem változtál, Gitta!-Mondta az ismert alak, az ereimben pedig szinte megfagyott a vér. Nem tudtam egy szót se szólni.

Felállt, majd oda nyújtotta a kezét, hogy felsegitsen.

-Vicces, most én segitelek fel téged.-Mondta szinte nevetve. Majd hirtelen abbahagyta és megszólalt-nem ismersz meg?

-D-De igen, Máté...-Nagyon megváltozott, igazából ha azt a mély kék szemet nem látom, akkor fel sem ismerem.

-Amilyen rég láttalak annyira megváltoztál!-mondta, szinte sugárzó mosollyal

-Te is...-válaszoltam, nem akkora lelkesedéssel...

-Na, mi bajod van? Haragszol?

-Nem, csak nagyon meglepődtem...

-Látom rajtad hogy más is aggaszt, na! Mond csak!

-Tényleg csak meglepődtem... És hogy hogy vissza jöttél?

-Vissza költöztünk a közelbe! Tudod nagyon hiányoztál! Jó újra látni! Képzeld! Ugyan abba a suliba fogunk járni! (jövőre, mert Gittának ebben az évben lesznek a felvételizések, és a közelükben van egy művészeti gimnázium)

-Ó...-Mondtam fáradtan-Mi meg nemsokára fogunk költözni... Ma már anyukám el kezdett össze pakolni, én csak kicsit kijöttem sétálni...
Nagyon meglepődött...
-Még egy kicsit maradhattatok volna...
-Most már én is igy vagyok vele...-Mondtam szomorúsággal a hangomban, majd eszembe jutott, hogy nem régen mondtam azt, hogy nem aggaszt semmi-Vagyis... Hiányozni fog ez a ház... Itt nőttem fel.-mondtam, egy bárgyú vigyort erőltetve az arcomra.
-Rendben...-közben látszott rajta, hogy nem hisz nekem, de rám hagyta-Ha már megint nem foglak látni egy jó darabig, tölthetnénk együtt a napot?-kérdezte a hangjába minél több örömet sűritve, de lehetett hallani a hangjában a csalódottságot.
-Nem tudom, meg kell kérdeznem anyut, de nincs itt a telefonom...
Ebben a pillanatban, a sarkon feltűnt anyu... Milyen jó az időzités...
-Jó napot Réka! Rég láttam!
-Akkor tényleg Máté vagy, nem csalt a szemem! Szia! Hogy meg nőttél! Mintha csak tegnap költöztetek volna!-Ez biztos hogy az én anyukám...-Van kedved velünk ebédelni? Gitta is biztos örülne neki!-mondta anyukám, óriási mosollyal az arcán...
Egy 'kedves' pillantást vetettem anyukám felé, majd mentem utánuk. Amikor hazaértünk, anyu lepakolt.
-Éhes vagy Máté?-persze engem nem kérdez...
-Tudnék enni.
-Rendben, remélem szereted a krumplipürét rántott hússal.
-Igen, szeretem.-mondta-Leülünk?-kérdezte tőlem, mire bólintottam.
Leültünk, és miközben arra vártunk, hogy az étel megmelegedjen, Máté váratlanul megszólalt.
-Azt értem hogy anyukád miért akar költözni, de azt nem hogy te miért...-mondta-Miért akarsz te is elköltözni?
-Hát... Nem is tudom...-Most már nem is akarok elköltözni...
-Akkor miért érzem úgy hogy oka van?-kérdezte, összehúzott szemekkel.
-Nem fontos, őszintén szólva, már nem is akarok...-a fiú arcán egyszerre több érzelem tükröződött, erőltetett együtt érzés, visszafogott öröm és tettetett szomorúság, de amit a legjobban ki lehetett mindből venni az csak egy volt: önelégültség. Hogy mitől volt önelégült azt nem tudom, de hirtelen nagyon kiváncsi lettem rá.
-Na és mi volt az amiért az elején el akartál költözni, és mi történt hogy már nem?-kérdezte, a beszélgetést folytatva.
Én őt ismertem a legjobban a barátaim közül, annyira, hogy azt is meg tudtam mondani mire gondol, de nagyon megváltozott, nem is ismerek rá. De, azt ki tudtam venni a hangjából, hogy titkol előlem valamit...
-Na?-kérdezte újra.
-He?
-Te tényleg alig változtál.- mondta, most igazi mosollyal az arcán.
nem akarok beszámolni neki, és igy legalább nyertem egy kis időt, mert anyukám pont ebbe a pillanatban jött be.
-Gyerekek, gyertek enni!
-Máris!-válaszoltuk egyszerre, majd elnevettük magunkat, bár, én nem azért nevettem mert jól esett...
Nos vége, találkozunk a következő részben! :)

16.rész

A múltam régebbről...

16.rész

-Anya! Anya! Mikor érünk az oviba?- Kérdeztem, izgatottan, élettel telve.

-Nyugalom Gitta! Mindjárt ott vagyunk!

-Hú de jó! Végre szerzek barátokat! De... De mi lesz ha nem tetszem nekik?

-Biztosan tetszeni fogsz nekik és sok barátot szerzel.
Megállt a kocsi.
-Megjöttünk!-Szólt anya.
-De jó!
Már el is indultam, szinte futva, amikor egy kisfiú hirtelen elém jött. Ugyan lassitottam, és nem volt nagy az ütközés, de mindketten hátra estünk!
-Nagyon sajnálom! Nem akartam neked menni!-Mondtam, aggodalommal a hangomban-Ugye nem esett bajod?-Majd felálltam, és odanyújtottam a kezem.
-Jól vagyok.-Majd megfogta a kezemet és felsegitettem- Az én nevem Máté, téged hogy hivnak?
-Gitta.
Máté, egy kicsit dundi kisfiú volt, gyönyörű tejfel szőke hajjal, még ovis ként is, ha csak a mély kék szemébe néztem, melegség töltött el.Bár akkor, még a külsőségek nem voltak fontosak az életemben, akkor még mertem barátkozni. És akkor sem akartak velem valami sokan barátkozni, de többen... De Máté teljesen más volt... Ő valóban a barátom volt, de az ovi utolsó előtti évében elköltöztek, mert hogy ő suliba ment, egy kemény, tőlünk messze lévő suliba... Egy darabig próbáltuk tartani a kapcsolatot, az elején minden nap beszéltünk, majd ez egyre ritkult, addig, amig egy levél sem érkezett. A róla együtt töltött napok emlékei egyre halványultak, mig azt nem hittem teljesen elfelejtettem őket... De nem... Elrejtettem, a lelkem legmélyére, hogy ne fájjon, hogy többet nem láthatom. Utána mentem az általános ba, ahol mindenki került, és igy kezdtem el hordani a bő pulcsikat, a sapkát és a szemüveget. Második év elején jött a suliba Dénes, ekkor kezdődött életem hat legkönnyesebb éve, legalább is azt hittem... Mig nyolcadikba, nem jött az életembe egy új remény, Tomi. Szép lassan ez is elmúlt, mert elment, és a könnyeimnek nem lehetett határt szabni... De azt még mindig nem értem, hogy kitől kapta az üzenetet... Sirás közben csak erre tudtam gondolni, és elmentem sétálni, hogy kiszellőztethessem a fejem, amikor...

15.rész

Ismert ismeretlen

15.rész

Amikor szombat reggel kinyitottam a szememet, felkeltem, majd elindultam az ajtó fele. zárva volt. Eszembe jutott a tegnap este. A titokzatos kopogó biztos anyu volt. A fájdalom, ami a tegnap estéhez nyúlt vissza, percről percre egyre jobban égetett. Azt kivántam bárcsak meg se történt volna. De ami a legjobban foglalkoztatott, hogy milyen üzenetről beszélt, talán... Ebben a percben csak egy név jutott az eszembe, Dénes. Valószinűleg ő volt, mert három ember van, akivel folyamatosan beszélek: Dénes, anyukám és Tomi. Tomi ilyet nem találna ki csak úgy, hacsak... Nem akar megszabadulni tőlem... De a hangjában őszinte szomorúságot hallottam, valószinűleg nem ő volt. Anyukám... Anya biztos nem volt, örül annak, ha barátkozom valakivel. Igazából Dénes sem lehetett... Másokkal csak szórakozni szokott, talán túlságosan is, de nem akadályoz senkit... De akkor ki volt?
Ez alatt Tominál(''tegnap'' délután):
Gitta délelőtt üzent, vajon mi lehet benne? Megnyitottam majd elkezdtem olvasni.
 Szia Tomi! Remélem a hir nem fog nagyon fájni, mert elég rossz hirem van neked... Mindig is utáltalak, az nap is csak azért mentem oda hozzád, mert ha melletted vagyok nem tűnök annyira nyominak. Remélem felfogtad. Többet ne keress, nem vagyok rád kiváncsi. Köszi hogy végig olvastad.
Meglepődtem, egy világ dőlt össze bennem. Gittáról... Azt hittem, ő nem csak meg játsza magát...  A szüleimen kivül ő volt az első, aki elnyerte a bizalmamat. Könnyek szöktek a szemembe, szóval anya ezért szajkózta egyfolytában azt hogy rajtuk kivül nincs senki másra szükségem... Értem mitől akartak megvédeni... Ezen órákig csak gyötörtem magam... Úgy döntöttem hogy fel fogom hivni, akármennyire is azt irta hogy ne. A beszélgetés elején gombóccal a torkommal beszéltem, majd amikor mondtam az üzenetet, valódi meglepettséget hallottam a hangjából, a végén pedig őszinteséget, de nem tudtam neki hinni, lehet hogy a dühtől... Mondott volna még valamit, de tudtam, ha végighallgatom, akkor elsirom magam, ezért letettem. Egy darabig a semmibe meredtem, a telefonnal a kezemben, átgondoltam azt, amit mondott... Patakokban kezdett el folyni a könnyem, mert rájöttem, mekkorát tévedtem, a hangja... Teljesen őszinte volt... Én meg nem hittem neki... Hogy én mekkora egy barom vagyok!
Vissza hozzám:
Felöltöztem, majd elmentem reggelizni, szinte alig volt étvágyam... Egy-két falatot tudtam csak letuszkolni a torkomon. Elmentem tisztálkodni, miután kimentem a fürdőből még mindig a sirás kerülgetett, majd szóltam anyunak hogy ne keressen...
Elmentem sétálni, kicsit ki akartam szellőztetni a fejemet, csak az este történtekre tudtam gondolni, amikor azt vettem észre hogy a földön vagyok, egy elég ismerős alakkal...
- B- Bocsánat!- mondtam, mire az ismert ismeretlen felnézett.
-Látom nem változtál, Gitta.

14.rész

Az összetörés határán...

14.rész

Az órák, percek, másodpercek, nagyon lassan teltek. Már otthon akartam lenni, és elkezdeni költözködni, de még nem volt itt az ideje... az órák lassan csak csak elteltek, és ahogyan Dénesnek megigértem, vele voltam délután. Elmentünk, ettünk egy fagyit, majd leültünk a parkba, és ott beszélgettünk minden féléről. Mikor haza értem, úgy éreztem magam mint egy hulla... Csak a házit tudtam megirni, utána fürödtem, majd le feküdtem aludni. Tizenegy órakor arra keltem, hogy csörög a telefonom, Tomi volt az... Felvettem, de rossz érzés keritett el. Tomi köszönés nélkül elkezdte mondani amit akart.
-Ha tudom, hogy ezt gondolod rólam, akkor nem álltam volna veled szóba. Csak tudnám miért nem mondtad el előbb...
-Miről beszélsz?
-Az üzenetről, amit küldtél nekem, hogy mindig is utáltál, és csak boldog voltál attól hogy eltűntem az életedből.
Nagy sokk ért. Nem tudtam milyen üzenetről beszél, még nem hallottam ilyen hangnemben beszélni... Ijesztő volt... Nem viccel.
-Milyen üzenet?-Már már a sirás kerülgetett, miért beszél igy? Megbántottam valamivel? De nem volt időm ezen agyalni, mert jött is a válasz...
-Ha!-Nevetett fel kinosan-A délután elküldött üzenetre nem emlékszel?-attól, amit mondott, és elmondta kirázott a hideg, és még jobban sirhatnékom támadt.-Na mi van? Csak üzenet képében van nagy szád, mi?-Lehet hogy ő rajta is eluralkodott a sirhatnék? Mert nagyon jó szinjátszó, kitapasztaltam, néha csak tátottam a szám rajta, olyan ügyesen szinészkedik, de most nem sikerült, megcsuklott a mondat közben a hangja.
-Tomi!-Szinte üvöltve, sirással gyötrő hangon szólva hozzá.-Te tényleg elhiszed hogy ilyet küldenék neked? Ennyire nem bizol bennem?-Egy darabig csönd volt a vonalban, majd megszólalt.
-Nem.-Válaszolta, teljesen nyugodt hangon.
Ebben a pillanatban, az volt a legnagyobb vágyam, hogy megszűnjek létezni. Az egész testem lefagyott, egy végtagomat sem éreztem, nem tudtam mozdulni. Csak egy szóra tudtam gondolni: Nem. Méghozzá Tomi szájából. Azt jelképezte nem bizik bennem. Mikor végre ki tudtam préselni pár szót magamból, megszólaltam:
-To...- A vonal megszakadt.
A könnyeim jobban folytak, megpróbáltam újra felhivni. Nem vette fel. A könnyeim mégjobban folytak, az ajtó kilincsére kitettem egy olyan feliratot hogy ''Jól vagyok, csak egyedül akarok lenni'' anya miadt, majd kulcsra bezártam az ajtót. Lerogytam az ágyamra. Sirtam, zokogtam, az volt életem legrosszabb estélye. Az utolsó emlékem az volt, hogy a párnámat magamhoz ölelve zokogok, és valaki kopog...

13.rész

Düh...

13.rész

...És kitört belőlem a zokogás...

-Hogy hihettem azt, ha festem a hajam vagy sminkelek vagy bármi más, akkor többre fognak tartani? Hogy hihettem? Akkor is csak egy senki maradok! Ez csak külsőség! Semmit nem ér!- majd a bőgéstől elcsuklott a hangom.

Dénes megölelt, és simogatta a hátamat, igy próbált nyugtatni. Majd ezt súgta a fülembe:

-Nekem te vagy a világ, akár hogyan is nézel ki.

Miután ezt mondta, hirtelen nem éreztem a sirás kényszerét és szép lassan lecsillapodott és válaszoltam.

-Köszönöm!

Majd bementem a mosdóba és rendbe hoztam a sminkem, nem is tudom miért... Utána visszamentem a terembe. Rövid időn belül becsöngettek, és be jött a tanár, majd elkezdődött az óra. A szünetben odajött Dénes.
-Szabad ez a hely?
-Nem, a táskámé, szerinted?- eredetileg viccnek szántam, de soha se volt jó a humorom... Utána Dénes leült mellém.
-Látom el voltál foglalva hétvégén.-mondta.
-Csak egy picit!-és mutattam úgy egy centit, mire átkarolta a vállamat...-He?
-Úgy érzem, elég közel kerültem hozzád ahhoz, hogy megkérdezhessem lennél-e a barátnőm?
-Ööö... Ööö...
-Kérlek, gondold át, és utána mond el a válaszod.
-Dénes... Szerintem jobb ha tudod amit most fogok mondani...-Erre egy értetlen és ijedt arcot vágott- Jövő hét utáni héten elköltözünk...-Erre falfehér lett szegény... Olyan rossz volt igy látni...-Ha akarod megadom a számom, és minden nap beszélünk!-Próbáltam vigasztalni, sajnos sikertelenül...
-Mióta titkolod előlem?-erre csak meglepetten pislogtam-Kérdeztem valamit! Mióta titkolod?-Ezt már üvöltve, felállva és az asztalra csapott...
-Hétvégén derült ki...-Közben kivezettem egy olyan helyre ahol kevesen vannak, de előtte vetettem egy pillantást a többiekre, hogy ha utánunk mernek jönni, nem járnak jól.
-Kérlek... Kérlek ne menj...
-Anyukám ott kapott munkát, és ezért költözünk...
-Értem... Ha már elmész... Ezt a néhány... Néhány délutánt, velem töltenéd?- Majd, mintha egy könnycseppet láttam volna a szemében...
-Igen, szivesen!- Majd biztatóan rámosolyogtam, mire egy halvány mosoly végigfutott az arcán.-De kérlek, ne légy szomorú! Rendben?-Erre egy bizonytalan bólintás volt a válasz.
Mikor lenyugodott, visszamentünk a terembe, és szinte már mindenki javában volt a sugdolózásnak. Majd bejött a tanár, és nemsokára kezdődött az óra. A nap nagyon lassan telt, mert már nagyon vártam a költözést, hogy újra lássam Tomit, de egy dolgot viszont nagyon sajnálok, hogy Dénest nem látom többet, igazából ez alatt a pár nap alatt, nagyon megszerettem, hiányozni fog...

12.rész

Egy fontos hír

12.rész

Vasárnap, amikor felkeltem, ittam egy pohár vizet, ettem egy szendvicset, és bementem a fürdőbe. Megijedtem, mert azt hittem hogy egy idegen van a házunkban, de nem, ez a tükörképem volt... Megmostam a fogam és fel akartam rakni a sapkát meg a szemüveget, de eszembe jutott hogy most már kellene foglalkoznom a külsőmmel... Elkezdtem kifésülni a hajam, és ez még jobban fáj, mint amikor a fodrász fésülte, pedig akkor még gubancosabb volt, nem hittem volna hogy ennyit kell szenvedni. visszamentem a szobámba, és lélekben el akartam engedni Tomit, de nem ment, mikor bejött anya, egy óriási mosollyal a száján.
-Gitta! Emlékszel arra a nagyon jó munkára, amit meg akartam kapni?
-Igen, mi van vele?
-Megkaptam! Ma jött meg a levél!
-Az nagyon jó! De hogy fogsz bejárni Budapest másaik felére?
-Elköltözünk!
-Mi?! Hova?!
-Ahova mondtad! Budapest másik felébe!
-De mi...-Itt elcsuklott a hangom, mert beütött a felismerés, hogy Tomi is arra fele jár iskolába, és lehet, megint ugyan oda járnánk...-Pontosan hova is?
-Ugye az a fiú jutott eszedbe, aki elköltözött, mert egyébként igen, arra fele fogunk elköltözni, és iskolát is fogysz váltani, te döntöd el hogy hova fogsz menni, de szerintem nem kell ismerned az iskolákat, hogy tudd melyikbe akarsz menni, ugye?-Anyukám annyira ismer engem, de hogy még ezt is tudta...
-Igen eltaláltad!
-Na akkor menj, kérdezd meg!-Anyukám már menni is akart...
-Várj, anya!
-Igen?
-Gratulálok a munkához!
-Köszönöm!-Mondta, egy mosoly kiséretében.
Amint anyukám kiment, felhivtam Tomit, hogy melyik osztályban van, mert az iskolát már tudtam.
-Szia Gitta! Rég hallottam a hangod!
-Szia Tomi, csak egy kérdést szeretnék feltenni.
-Mi lenne az?
-Milyen osztályba jársz? Mármint a, b milyen?
-A, miért?
-Jövőhét utáni hétfőn meglátod!
-Mit?
-Meglepetés!
Azzal letettem a telefont, és... És... És milyen lesz újra látni? Akar egyáltalán ura látni? A napom hátra levő részében, ezen gondolkoztam, és olvastam...
Másnap felkeltem, és elkezdtem készülődni az iskolába, egy fekete csőfarmer, arany-fekete féloldalas fölső, és egy olyan dzseki, ami a nyakamtól a bordáimig takar. Bementem a fürdőbe, fogat mostam, és fésülködtem, és (csak hogy fel legyek ismerve) felvettem a sapkámat, de nem tűrtem bele a hajam. És egy kis leheletnyi smink is jöhetett (tus, spirál és egy kis pirositó). Szerintem nem lett rossz. Majd elindultam az iskolába, mintha mi sem történt volna, és a nagy hiren gondolkoztam. Mikor már az iskolában voltam, azt vettem észre hogy, sok szem rám szegeződik... Kicsit zavaró volt... Majd szembejött Dóri és a csapata (ők is egyfolytában piszkáltak).
-Még nem láttunk a suliban, új vagy?-na itt le esett az állam, majd rámutattam a sapkámra. Dóri el fehéredet, majd faképnél hagytam. Bementem asz osztályterembe, és amikor beléptem mindenki csak nézett, leültem a helyemre. oda jött Zsolti és ezt mondta:
-Ez a ronda csaj helye! Biztos ide akarsz ülni? Egyébként... Új vagy? Mert nem szóltak hogy új gyerek fog jönni.
-Nem, nem vagyok új, és ha tudni akarod, ez a helyem.-majd a sapkámra mutattam, hátha kitalálja. Ez után Dénes szólt.
-Gitta?
-Mit szeretnél?
Erre mindenki meglepődött, én meg csak ott pilláztam, hogy mi van... Erre Máté szólt közbe
-Ha te tényleg a ronda csaj vagy, akkor hogy lehetett abból a... Abból ez?-majd rám mutatott. Neki akartam esni, hogy még mindig igy lenéz, de ezt Dénes időben észre vette, és elkapott mielőtt nekiesek.
-Dénes! Eressz el! Meguntam hogy mindenki engem csesztet! Most leszámolok vele!
-Ez tényleg Gitta!-válaszolta Máté, mert tudják, ha teljesen kijövök a sodromból, akkor valaki rosszul jár.
-Dénest miért nem bántod?
Dénes kivitt a teremből egy olyan helyre ahol kevesen vannak, leültetett és próbált lenyugtatni.
-Gitta, nyugodj meg!
-Nem! Meguntam hogy mindenki csesztet! Mindenki földbe tiport, de már nem fogom hagyni, sőt! Én fogok másokat a földbe tiporni!
-Tudod milyen rossz igy látni téged? És ez nekem fáj, hogy még csak segiteni se tudok, mert nem hagyod!
-ezzel a pár szóval, ráébresztett arra, hogy mit is csinálok most én? Majd kitört belőlem a zokogás...
Viszlát a kövi részben!

11.rész

A megváltozás

11.rész

Vissza mentem órára, utána bemeséltem a tanárnak hogy meghalt a macskám és kifejezetten a szivemhez nőtt... Szóval egy dolog kipipálva. Dénes megint haza akart kisérni, de megmondtam neki hogy elég rossz passzban vagyok, és csak bántanám. Hazamentem gyors megirtam a házimat, és lefeküdtem, elképzeltem egy külsőt, amit az enyémből ki lehet hozni, olyan... Reménytelen...
Másnap felkeltem, és az volt az első dolgom, hogy kidobom az összes bő ruhámat, csak a sapkám, és a napszemüvegem maradt. Mindig is spóroltam valamire, de nem volt célom, de szerintem ez egy szép összeg. Gyorsan megreggeliztem, majd el is indultam. A sapkát meg a szemüveget még feltettem, majd leveszem akkor, amikor kell. Az első megálló a kozmetikus, eddig nem nagyon foglalkoztam a külsőmmel ezért, gőzöm sincs mit fog a pattanásaimmal kezdeni, de biztos segit...
Bementem a szépségszalonba, és vártam egy kicsit, a kozmetikus nem sokkal ez után kijött, és meg kérdeztem, beleférek-e a munka idejébe, és pont belefértem, úgyhogy be is mentem. Egy ágy féleségre, ráfeküdtem, előtte levettem a szemüvegem és a hölgy elkezte mindenféle masszával kenegetni az arcom... Ettől tényleg elmúlnak a pattanások? Az után egy gőzölőt tett a fejemhez, az elején szokatlan volt, de elvoltam, teljes nyugodtsággal. majd azt veszem észre, hogy elveszik a gőzölőt, és elkezdi kinyomogatni a pattanásaimat, ez szörnyű! Mások ezt hogy birják? Vagy fél órán keresztül szenvedtem, mire egyszer csak abba hagyta, és megint elkezdte kenegetni az arcom, tiz percre itt hagyott, majd lemosta.
-Elnézést hogy még mindig zavarom, de esetleg kiszedi a szemöldökömet is?
-Igen, természetesen!
Rám mosolygott, majd neki állt. Ezután megköszöntem neki hogy beszoritott a napirendjébe, és kifizettem.
Majd átmentem a fodrászhoz, és megkérdeztem szabad-e jönni, mondta hogy igen, utána megkérdeztem, hogy mennyi ideje van.
-Miért?
-Mert szerintem elég hosszú idő lesz...
-Hidd el! Beleférsz az időmbe!
Erre levettem a sapkámat... Na most elmondom miért hordom! Azért, hogy eltakarjam a több éve nem fésült hajamat! De ne nevessetek! egyszer úgy összebogozódott hogy nem lehetett kifésülni... Azóta ilyen... A fodrász olyan fal fehér lett...
-Biztos belefér az idejébe?
Erre egy bizonytalan bólintás volt a válasz... Megmosta a hajamat, és ez után megpróbálta kibontani a hajam. És sikerült is neki! Lehet hogy háromnegyed óra volt, de ki van bontva, és a székben ülve le ért bőőőőőőveeen a padlóig, megmondtam hogy derékig érőt szeretnék v alakban és lila ombréra, Miután ez kész volt egy kis kukányi hajat söpört össze, majd kifizettem, még többet is adtam a türelméért. Következhet a műköröm... Vajon ez mennyire fog fájni? Mert az előző kettő kifejezetten fájt...
-Milyet szeretnél?
-Milyet lehet?
-Van teli, francia...
-Francia!
Jól hangzik! Bár gőzöm sincs hogy hogy néz ki...
Reszelgette, majd kent rá egy átlátszó anyagot, és azt mondta tegyem be az uv lámpába, ez nem is olyan rossz... Várjunk csak. Mi ez a forró a körmeimen?
-Az baj ha forró?
-Nem baj, akkor szilárdul!
Lehet hogy rossz ötlet volt...
Miután a másik kezem is kész lett, kivettem az előzőt, és annak a tetejére kezdett el kenni fehéret.
-Milyen mintát szeretnél?
-Tud cicát késziteni?
-Igen.
A gyűrűs ujjamat teljesen befestette fehérre, és ráfestett egy cicát, szerintem nagyon aranyos lett! Ugyan ez a másik kezemen, és még egy kicsit hagytam szilárdulni, kifizettem a munkáját, és mentem is. Elmentem a müllerbe és vettem néhány sminket, pl: Alapozó, púder, tus, szemhéjpúder és spirál. Ez után elmentem a mangóba, és vettem magamnak egy ruhatárat, de alaposan meg gondoltam mit veszek. Az alap szinek amiket választottam a lila és a fekete, de még ment néhány fehér, esetleg rózsaszin és kék ruhadarabok, az arany és az ezüst se lett elhagyva, és igy egy kocsit (jó púposan megpakoltan) vittem a pénztárhoz hogy fizethessek.
Amikor hazaértem, anya alig ismert rám... Amint rám ismert le lettem szidva, a hajam és a körmeim miadt, de nem zavart. Ahelyett hogy a szobám felé vettem volna az irányt, a fürdő felé mentem, mert még nem láttam az új külsőmet, és kiváncsi vagyok rá. Bementem a fürdőbe csukott szemmel, és háromra kinyitottam a szemem, saját magamra nem ismertem rá, ha holnap is ez a személy néz vissza a tükörből, és nem csak egy álom, akkor elhiszem, hogy ez én vagyok...
Na akkor viszlát a kövi részben! Remélem tetszett!

10.rész

A felismerés...

10.rész

Másnap elindultam, és Dénes a házunk előtt várt.
-Szia! Jó Későn szoktál elindulni! Már itt állok úgy... Negyed órája!
-Alig van hét óra! Ez neked késő, amikor te éppen hogy be szoktál érni?
-Látom, ma bal lábbal keltél!
-Na és te mit keresel itt?
-Jöttem, hogy elkisérjelek!
-Kösz, de tudom az utat.
-Az már csak mellékes!-Itt átkarolta a vállamat, én meg lepöcköltem.
-Csinálj amit akarsz! De én elindulok.
-Szóval csináljak azt amit akarok?- Fel emelt, majd elkezdett vinni.
-Mi a...?!-Buggyantam ki meglepettségemtől.
-Te mondtad hogy csináljak amit akarok! Én meg bele egyeztem. Nem hagyod hogy elkisérjelek, akkor viszlek!
-Tegyél le!
-Majd a suliban! Egyébként kicsit nehezebb vagy mint gondoltam!- Jaj de kedves...- De biztosan a táskád miatt van!-Próbáltam magam kivergődni a karmai közül, de nem jártam sok sikerrel...
-Miért nem akarsz letenni?
-Máshogy nem hiszem hogy beszélnél velem.
-Most senkivel se beszélnék, úgyhogy ne csodálkozz!
-De egy kicsit szeretném hallani a hangodat!
-Ha feleltetnek, akkor hallani fogod!
-De azok a szavak nem nekem szolnak.
Most nézek először körül, mert eddig Dénest próbáltam lerázni, és arra eszméltem, hogy mindenki minket néz!
-Dénes! Tegyél már le! Mindenki minket néz!
-Hadd nézzenek csak! Szeretném ha mindenki tudná milyen boldog vagyok!
-Mitől?
-De kis butus vagy! Már elmondtam hogy mindig is kedveltelek, és most már beszélhetek veled, nyugodtan!-Megláttam Dénes barátait.
-Itt vannak a barátaid!
-Velük annyit vagyok amennyit akarok, de most veled szeretnék lenni.
-De most már a suliba vagyunk és azt mondtad hogy, akkor leteszel!
-Akkor... Még az osztály teremig!
-A fenéket! Tegyél már le!- Ekkor teljesen megváltozott a tekintete, fájdalommal volt teli, elvitt egy olyan helyre, ahol nem nagyon járnak.Ott letett, és azzal a fájdalmas tekintettel csak nézett rám, majd hirtelen átölelt-Ha akarod lehetünk barátok!-Próbáltam vigasztalni, de csak egyre jobban magához szoritott. Nem tudtam mit csináljak, de azt tudtam, hogy kedvesebbnek kell legyek vele, mert amilyen kemény kivülről, annyira sok a fájdalma is.
Miután lenyugodott, lassan elindultunk a terembe, de előtte nyomtam egy puszit az arcára, nagyon meglepődött, de én úgy tettem mintha mi sem történt volna. és bementünk a terembe, a többiek még piszkáltak, de nem volt erőm megvédeni magamat, Dénest meg leintettem hogy hagyja, majd elkezdődött az óra. Elkezdtem Tomira gondolni, már beszéltem vele, és mondta, hogy szörnyű az új osztálya, és mindenki piszkálja, és nem tudok neki segiteni... Mire hallom a tanárnő hangját.
-Gitta! miért sirsz? Valami baj van?
-Én nem sirok!- Majd végig simitottam az ujjam az arcomon, és tényleg könnyezek...- Ja, ez? Csak valami bele ment a szemembe!
-Mindkettőbe? Szemüveggel? Na sipirc! Mosd meg az arcod! Majd óra után elmondod!
-Igen tanár nő.
Kimentem, meg mostam az arcom, majd bele néztem a tükörbe. Elgondolkodtam azon, hogy mi történt, és beütött a felismerés. Szükségem van Tomira, mert nélküle már nincs erőm... Szükségem van rá! Hogy itt legyen! Fontosabb lett számomra mint gondoltam. Nélküle nem tudom magamat megvédeni, ezért meg kell vátoznom! Hátha nem piszkálnak akkor, szerencsére holnap szombat, majd nekiállok. De előtte elfogadtatom magammal, hogy Tomit nem fogom nagyon látni...
Na akkor viszlát a kövi részben!

9.rész

Dénessel

9.rész

A tegnapiak nagyon megráztak, nem tudok másra koncentrálni, csak arra, hogy Tomi elmegy... Már meg is van az új ház, és holnap költöznek is. Út közben még gondolkoztam, majd feleszméltem, mert Tomi szólt.

-Gitta!

-Igen?- majd szomorúan felnéztem.

-Hiányozni fogsz...

-Te is nekem.-Majd átöleltem, mert tudtam, nem sokára nem tehetem meg, mikor azt vettem észre, hogy ő is átölel engem. Úgy érzem, igaz barátra leltem... De miért kell elmennie?
Beértünk az iskolába, és mielött beléphettem volna a terembe valaki megfogta a karomat és magával húzott. Dénes volt az, de most semmi kedvem nem volt beszélgetést folytatni vele...
-Mikor találkozunk a parkban?
-Miért kéne találkoznunk?
-Nem emlékszel? Azt mondtad hogy még beszélünk...-Ja tényleg! tegnap elött megigértem, de most nincs ehez lelki erőm... Elég bajom van igy is.
-Már eszembe jutott- Dénes szemében szin tiszta boldogságot láttam, nehezemre esett visszautasitani...-Sajnálom, nincs semmihez energiám! Csak Tomival akarok lenni, mert lehet nem látom többé!-A szeme most csalódottságot tükrözött, de vidám is volt, szerintem azért mert, elmondtam hogy Tomi elmegy...
-Akkor máskor!
Túl könnyen bele ment! Vajon mi történhetett? Mindegy,igy is van elég gondom. Ezután bementem a terembe. Tomi ott ücsörgött, gondolom engem várt. Lepakoltam majd mellé ültem, és elkezdtünk beszélgetni:
-Hova tüntél?
-Dénes hirtelen elrántott az ajtótol, mert beszélni akart velem...
-Miről?
-Találkozni akar velem, de most biztos hogy nem.
-Értem...
-Bár nem jöttek volna szembe azok a fiúk, akkor most más lenne a helyzet.
-Na igen... És még délután se szórakozhatunk, mert pakolnunk kell...
Hogy mi?! Még délután se szórakozhatunk? Eközben becsöngettek... És a nap olyan gyorsan eltelt, csak a szünetek voltak alssúak, pedig az utolsó napot vele akartam tölteni... A nap végén számot cseréltünk, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot. Miután elköszöntünk, elindultam és összefutottam Dénessel, és ide jött hozzám.
-Szia Gitta!
-Szia...-válaszoltam szomorúan.
-Haza kísérhetlek?
-Nem kell köszönöm!-felnéztem rá, és egy halovány mosolyt próbáltam az arcomra varázsolni...
-De szerintem jobb kedved lenne ha valakinek kiöntenéd a szíved.
-Lehet... De nem szeretek lelkizni.
-Akkor... Akkor had kísérjelek el csak úgy!
-Nem hiszem hogy most jó lenne velem beszélgetni...
-Ha a társaságodba lehetek nem zavar!-Erre csak sóhajtottam egyet és válaszoltam.
-Jól van gyere! De akkor ne nyafogj nekem hogy milyen rossz társaság vagyok!
-Rendben!-Mondta. egy óriási mosollyal az arcán, olyan volt mint egy kisgyerek, aki csokit kapott.
Az úton egy darabig szótlanul sétáltunk, amikor megláttam a tegnapi fiúkat. Amint észrevettek, azt se tudták hogy hova fussanak... Elkezdtem magamba nevetni, ezt Dénes is észrevette.
-Min nevetsz?-A fiúk fele mutattam, azok meg még remegni is elkezdtek-Miért néznek ide, miközben reszketnek?-Megint elkezdtem magamba nevetni.
-Tőlem félnek... De nem hittem volna hogy ennyire megijedtek a tegnapitól!-Dénes csak értetlenül nézett rám-Tegnap amikor Tomi jött volna hozzánk, el akarták venni a pénzünket, nálam nem volt és azt nem tudtam hogy nála mennyi van de nem is akartam hogy elvegyék tőle, és így egy verekedés lett belőle, és mi nyertünk, nem hittem volna hogy ennyire megijednek...
-Nagyon megsérültél?
-Vannak sebeim, de nem vészes! Akkor szia! Én itt lakok!- Anyukám most jött ki a kapun.
-Szia kislányom! Ő ki? Mindegy! Menjetek mindjárt jövök! Végre vannak barátaid kislányom! Remélem van étvágya!
-Anya! Várj! Ő csak...-Már el is tűnt! Ez remek! Én el lettem volna egyedül is!-Akkor maradsz vagy inkább elmész?-Dénes egy nagyon meglepett arcot vágott-Anyukám szereti a vendégeket, a nagyétkűeket meg végképp. Akkor maradsz vagy nem?-Erre csak bólintott-Akkor fáradj be!
Nem tudom mit kéne csinálni, mert nem lehet hogy végig itt unatkozunk, na mindegy, nekem úgy is át kell öltözni!
-Mindjárt jövök, csak átöltözök itthoniba.
-Rendben.
Megfogtam a ruhámat, és elindultam a fürdőbe. Mikor kijöttem, Dénes nagyot nézett, Miért néz nagyot mindenki aki meglát otthoni ruhában?
-Mi a baj?
-Minek hordasz bő ruhákat, amikor nem is vagy dagadt? Sőt! Te inkább nagyon vékony vagy!
-Mert még a végén anorexiásnak néznek!
-Ha otthoni, akkor minek a sapka és a szemüveg?
-Mert nem csak az anyukám és én vagyunk itthon.-Egy mosoly villan fel az arcán.
-Na ne szórakozz! Hadd nézzelek meg sapka és szemüveg nélkül!-Elindult felém hogy levegye ezeket a fejemről, de én meg elkezdtem futni.
-Hé! A sapka és a szemüveg marad! Örülj annak hogy egyszer láttál szemüveg nélkül!
-De sapka nélkül még nem láttalak!
-Az már csak mellékes!-Anya eközben megérkezett.
-Na de gyerekek! Ne szaladgáljatok a házban!
-Anyu! Neki mond! Én csak menekülök előle!
-Kislányom! Te meg vedd le a szemüveget! Itthon vagy!
-De...
-Semmi de! A sapkát elnézem, mert itt a barátod, de a szemüveget nem!
-Rendben...-Anyukám kinyújtotta a kezét, a szemüvegemért, oda is adtam neki. mire Dénes oda sugta nekem ezt: A szemüveget levetted, az már fél siker! És nyomott az arcomra egy puszit. Meglepett.
-Gyerekek! Gyertek már enni!-Miután leültünk-Téged hogy hívnak? Gitta nem mesélt még rólad!
-Dénesnek hívnak.
-Nagyétkű vagy?
-Ha nagyon éhes vagyok négy tányérral is eszek.
-Kislányom! Ez a fiú nagyon szimpatikus! Mikor jön legközelebb?
-Most is csak kísérni akart, nem hitte volna senki se hogy vendégünk lesz.
-Kislányom! Lehetnél kicsit tapintatosabb!-Ez szólt nekem-Kérlek nézd el neki! Nem szereti ha vendégeink vannak!-Ez pedig Dénesnek.
-Tudja, ameddig a lánya közelébe lehetek, nem zavar semmi!-Itt majdnem visszaköptem a levest...
-Helyes, illedelmes, és még bókol is! Jó fiút választottál magadnak kislányom!-Itt szerencsére nem volt egy falat sem a számban, mert most biztos hogy csak fulladoznék!
-Értem már! Azt hitted hogy járunk! Nem, nem járunk!- Dénes egy kicsit elszomorodott, de semmi kedvem jó pofizni!
-Dénes! Kérlek nézd el neki!-Már a kanalam kezdett elreformálódni, ezért felvettem a nyugodt, nem törődöm semmivel és nem szólok egy szót se ha kérdeznek ha nem!
Befejeztük a levest, jött a második, azt szótlanul fogyasztottuk ezután gyorsan megírtuk a házit, és hármasban szórakoztunk, mikor észrevettük mennyi az idő, és hogy Dénesnek el kell mennie. Kikísértem és még beszélgettünk egy kicsit:
-Köszönöm ezt a csodálatos délutánt!-Megölelt, ez megint annyira meglepett de most még le is fagytam...-Na akkor majd holnap találkozunk!
Akkor viszlát a kövi részben!

8.rész

Tomi elmegy...

8.rész

-Gyerekek, elmegyek a boltba, kértek valamit?

Amint meghallottuk anya hangját mindketten feleszméltünk és elkaptuk a fejünket... Nem válaszoltunk anyunak, ezért anyu elindult. Átgondoltam hogy mi történt... EZ TÉNYLEG MEGTÖRTÉNT?!?! Nem! Biztos csak képzelődtem! (megcsiptem magam) ÁÚ! Nem, ez tényleg megtörtént... Vagyis csak majdnem... Egy darabi csend volt, majd megszólaltam, mintha mi sem történt volna, mert ismerem már annyira Tomit, hogy nem fog beszélni, legalábbis addig ameddig valaki meg nem töri:

-Szomjas vagy? Éhes? Szükséged van valamire?

Erre kifejezetten meglepődött, és megrázta a fejét, de miután észre vette olyan az arckifejezésem mint általában, ő is lenyugodott. És újabb beszélgetést kezdeményeztem.

-Jobban vagy?

-Igen, köszönöm, de te még le sem kezelted magad azzal a krémmel!

-Majd lekezelem!

-Mikor?

-Azt hittem azért jöttél hogy viccelődjünk! Nem azért hogy mindenkit elkezdjek kenegetni!-Biztos valami rosszat mondtam, mert nagyon dühös arcot vágott...
-De az egészséged fontosabb!
-Kibirom!
-Addig még órák vannak!
-De miért érdekel ez téged ennyire?! Semmi komoly, túl élem!-Erre olyan képet vágott, amire nem tudtam nemet mondani...-Jó, de akkor maradj itt, én meg megyek a fürdőbe!- Egy halvány boldog mosolyt villantott felém és én is felé, és előtte behoztam neki egy pohár vizet.
Bevittem egy kényelmesebb ruhát, hogy átöltözzek, mert utálom hogy egyfolytában lóg a ruhám... Mindig (nagyon nagyon nagyon... stb) bő ruhákat hordok, mert nem akarom hogy anorexiásnak nézzenek... Ezért miután bekentem a sebeimet át is öltöztem, majd kimentem Tomihoz.
Tomi nagyot nézett amikor beléptem...
-Baj van?
-N-Nem, nincs...
-Éhes vagy?
-Egy kicsit...
-Készithetek meleg szendvicset, vagy rántottát ha akarod. Vagy valami mást szeretnél?
-Készitsünk együtt meleg szendvicset!- Egy olyan, csintalan, gyermekmosoly jelent meg az arcán, rám még nem mosolygott ilyen őszintén, jól esett, jól esett hogy bizik bennem, és ezzel engem boldoggá tesz, úgy éreztem, hogy szintiszta szeretet tölti meg a testem, az övé...
-Van májkrém, sonka, szalámi... Milyet szeretnél?
-Mondjuk... Legyen sonkás! Ha neked megfelel!-Erre bólintottam, egy nagy mosollyal az arcomon-Örülök, hogy itt lehetek, veled...(a végére egyre halkabban beszélt...)-Megöleltem, és súgtam valamit a fülébe.
-Köszönöm, Köszönöm hogy eljöttél, és hogy itt vagy nekem.-Ő is megölelt, egy kicsit igy maradtunk, majd hallom, hogy nyilik az ajtó és anya szól hogy 'megjöttem' akkor eltávolodtunk.
Anya feljött és adott egy-egy lekváros buktát. És ezt mondta Tominak:
-Remélem szereted!-Erre csak szeliden bólintott.
Bementünk a szobámba, és megettük a buktákat. Tomi megtörte a csendet:
-Na, ennyit a melegszendvicsezésről!-Egy mosoly kiséretében ezt mondta, én meg csak felnevettem
-Ha még mindig éhes vagy, készithetünk!
Igy hát csináltunk melegszendvicset, utána bolondoztunk, anyu is benne volt! Például amikor táncoltunk, csak nevettünk, mert ilyen bolondos volt. vagy hogy mondjam, de egyszer anya gonoszkodott, mert betett egy lassú zenét és azt akarta hogy táncoljunk rá, de nem olyan 'bolondosan' hanem lassúzzunk, aztán ezt sikerült kipréselni... Azután még többet bolondoztunk és ránéztem az órára... Khm... Elkelet indulni, és szomorúan mondtam Tominak:
-Indulni kell...
Tomi gyorsan össze cihelődött, és elindultunk... Mikor hozzájuk értünk, az anyukája mosollyal nyitott ajtót, de amint meglátta Tomin és rajtam a sebeket, elszörnyülködött, és behivott mindkettőnket és elkezdtünk beszélgetni:
-Gyerekek! Mi történt veletek? Az iskolában történt?
-Nem pontosan-válaszoltam-Amikor elindultunk hozzánk, akkor 5-6 srác nekünk jött, hogy kéri a pénzünket, de nálam nem volt pénz, és azt nem akartam hogy Tomitól elvegyék, ezért azt mondtuk nekik hogy nincs nálunk, mire Elkapták Tomit, és azzal fenyegettek hogy megverik, megpróbáltam kiszabaditani, és sikerült is, ez után nekik estem, de mire feleszméltem, azt vettem észre, hogy segiteni akar és csatlakozik, és utána megmenekültünk...
-Jaj, Istenem ez szörnyű! Édesapa!-Ez gondolom a férjének szólt...-Keress egy új iskolát, és lakást! Nem hagyhatjuk hogy a kisfiunk ilyen helyen mászkáljon minden nap!
Mi? Új iskola? Új lakás? Ezen gondolatok kavarogtak a fejembe, és a semmibe meredtem üveges tekintetemmel... Tomi el fog menni? Ez nem lehet...
Na viszlát a kövi részben! Remélem tetszett!

7.rész

Úton hozzánk, és utána nálunk...

7.rész

De vajon mi baja lehet? Egész nap ezen gondolkoztam, lehet hogy azt mondja nincs de érzem, valami nincs rendben... Az utolsó óra előtt Tomi ezt mondja nekem:
-Minden rendben? Mert ma egész nap mintha valami nyomasztott volna...
Ennyire feltűnő volt? Pedig próbáltam normális mosolyt varázsolni az arcomra... És most megint...
-Ja, nem, nincs semmi bajom! Csak sokat gondolkodtam!
Szerintem Tomi átlátott rajtam... A pillantása... Valamilyen szinten dühöt sugároz, szinte átráz tőle a hideg.
-Miért nem mondod el?
-Semmi extra, de tényleg! Csak, nem tudok nem ezzel foglalkozni!
Szerencsére, kezd elhalványodni az a szúrós tekintet!
-Miért nem akarod elmondani?
-Te miért nem mondtad el délelőtt?
Erre kifejezetten meglepett fejet vágott, nem hittem volna hogy ennyire meglepi, hogy érdekel mi van vele...
Tomi  szemszöge:
Most ez hogy jön ide? Miért gondolkozik azon hogy mi van velem?! ... Miért nem gondoltam erre? Ez lett volna egész nap a baja? Ennyire törődne velem? De... Lehet hogy más baja van, inkább megkérdezem.
-Az aggasz hogy nem mondtam el a bajom?-Gitta erre úgy lesüti a tekintetét, mint egy kölyök kutya aki valami rosszat csinált, még nem láttam igy, de nagyon aranyos... Bár ne lenne rajta a szemüvege, akkor láthatnám a szemét is és szerintem csak még aranyosabb lenne...
-Sajnálom, csak aggódok érted...- Felnéz rám, én meg csak mosolygok, jól esik hogy törődik velem!
Ebben a pillanatban csöngettek be, és elkezdődött az óra, számomra gyorsan eltelt a nagyja, de a vége felé, kezdett lassulni, szerettem volna látni Gitta házát...
Vissza Gitta szemszögéhez:
Még mindig nem mondta el hogy mi a baja, remélem majd elmondja. Az óra annyira lassan telt, és... És végre vége! Kérdem Tomitól miután elpakoltunk:
-Mehetünk?
Erre egy csodálatosan szép mosollyal az arcán bólint. Elindultunk, közben beszélgettünk:
-Gitta.
-Igen?
-Egyébként miért hivtál át?
-Zavar hogy meghivtalak?- Szerintem egy eléggé szomorú fejet vágtam, mert meg is mondhatta volna hogy nem akar jönni...
-Nem azért! Nagyon szivesen megyek!-Ennek nagyon örülök, remélem jól is fogja magát érezni!-Csak szerettem volna tudni...
-Arra gondoltam hogy szórakozhatnánk egy kicsit, például valamit úgy hogy ketten fogjuk az ecsetet vagy valami hasonló... Rossz ötlet?-ez után egy mosollyal az arcán válaszol.
-Nekem tetszik!
Ez számomra nagy megkönnyebbülés, majd még lesz más is amit akkor találunk ki! És ezt kérdezem:
-És még mit szeretnél majd csiná...-Valaki beleszól, odafordulok és egy undoritó mosollyal találom szembe magam...
-Srácok, nézzétek csak! Itt egy szép pár! Szerintetek mennyit perkálnak ha befenyitjük őket?
-Nem tudom főnök! Szerintem próbáljuk ki!
Elkapják Tomit a pulcsijánál fogva, és ezt mondják nekem:
-Add ide az összes pénzedet, és értékes cuccodat, vagy elköszönhetsz a barátodtól!
-Nincs nálunk pénz, se semmi értékes, bocs de nem tudunk segiteni!-Egy olyan mosolyt vetek ami majdnem olyan undoritó, mint annak a srácnak de az enyém meg van szórva egy adag dühvel. Az a srác hirtelen meghátrált, megijedt, de aztán megemberelte magát és mondta a magáét:
-Lány létedre ijesztő tudsz lenni, beveszlek a csapatomba és akkor elengedem a barátodat, mit szólsz hozzá?
-Jó ajánlatnak tűnik, de engem nem érdekel!
-Szóval vissza utasitod, mi?-Erre meg akarja ütni Tomit...
Egy gyors mozdulattal kiszabaditottam Tomi pulcsiját és igyekszem nagyon óvatosan, de ellökni az ütés elől. Sikerült is de ennek az volt az ára hogy én kapom meg. Pont a fejem lett megütve, és a szemüvegem leesett és össze tört. A szemem végig csukva volt, kiegyenesedtem, arra forditottam a fejem amerre az a srác volt, és kinyitottam, nyugodtságot sugárzott, mert Tominak semmi baja, ekkor a srác igy szól hozzám:
-Nocsak, nocsak, Ritka az ilyen szép szem! De rajtad már ez sem segit! Elutasitottad az ajánlatom, és nem vonhatod vissza!
-Nem is kell!
Egy utcai csetepaté lett ebből, ők voltak vagy öten én meg egyedül ha Tomit nem számitjuk, de nem is akarom, mert nem tudom hogy mit csinálok ha valami baja esik! Egy szer csak azt veszem észre hogy nincs ott ahol eddig volt. NE NE NE!!!!!! Miközben verekedek próbálom nézni hogy hol van, egyszer csak azt veszem észre hogy az a srác aki beszélt az elején, a harcon kivül lefogja, és ütni próbálja de nem hagyja magát, szegény igy is tele van ütésnyomokkal. Felállok, nem törődve azzal hogy ütnek, közeledek ahoz a sráchoz, és felemelem a pólójánál fogva, ránézek és látom a szemében a félelmet. Tominak ezt mondom:
-Tomi!
-I-igen?
-Menj távolabb!
Csak bólint egyet és elkezd távolodni. Hirtelen elengedem a srác pólóját, erre össze esik a sokktól. Mondom neki:
-Ha megtudom, hogy valakit megint bántasz, nem csak fenyiteni foglak, hanem fizikailag is foglak bántani. most pedig kotródj a szemem elől!
Erre mint a kutyák, fület farkat behúzva menekültek. Elindultam Tomihoz, és láttam, hogy szegény nagyon sok fájdalmon megy át. Mikor odaérek, óvatosan megölelem, és megkérdezem:
-Tudsz járni?-Erre csak elmosolyodik, de hogy tud mosolyogni?
-Azért nem olyan súlyos hogy ne tudnék járni!
Szerencsére ez pont a házunk előtt történt,ezért nem kellett sokat sétálni! Bementünk, és anyu nagyot nézett...
-Kislányom! Mibe keveredtél már megint?
-Néhány srác megpróbált befenyiteni...
-Mivel?
-Hogy adjuk oda az összes pénzünket vagy szétvernek.
-Miért nem adtad oda?
-Nem hiszem hogy húsz forintal megelégedtek volna...
-Szóval nem volt nálatok?
-Egy nagyon kevés volt nálam, de Tomit nem akartam hogy kifosszák, ha pedig nem esett volna baja akkor jól is sült volna el...
-És veled mi lett volna?
Erre csak megvonom a vállam, mire anya csak sóhajt...
-Rendben van... Hozom a kenőcsöt...
Bementem Tomival a szobámba, és leültettem az ágyamra miközben anya meghozta a kenőcsöt.
-Tomi, mutasd a hátad, had kenjem be!-Erre kissé meglepődik...
-Nem kell, megleszek!
-Tomi!
-De minek? Nem hiszem hogy sokat fog segiteni!
-Anyu! magyarázd már el Tominak hogy milyen hatása is van ennek a kenőcsnek!-Anya besietett és el is kezdte:
-Ez egy házi készitésű krém, ami úgy működik hogy, miután bekerült a szervezetbe, az után oda vonza a gyógyitó sejteket, ez általkétszer, akár háromszor gyorsabban gyógyul be a seb! Remélem most már érted!-És ezzel ki is sétál...
-Akkor most már hagyod hogy bekenjelek?
Lassan bólint, és leveszi a pulcsiját, majd a pólóját és elkezdem bekenni a hátát, ő addig a mellkasát és a hasát kente.
-Jobb már?-Megfordul, óvatosan bólint, és észreveszem hogy a bal arca tiszta piros, veszek egy kis krémet a kezemre, felemelem a fejét, mert szégyenlősen lehajtotta, és óvatosan bekenem, miután befejeztem, elmélyedtem a gyönyörű szemében, és elkezdett közeledni az arcom az övéhez, és az övé is az enyémhez...
Viszlát a kövi részben!

6.rész

Ezek után a suliban...

6.rész

-Rendben.
-Délután van kedved átjönni?
Nagyon meglepődött, lehet nem kellett volna megkérdezni...
-Bocs hogy igy reagálok, csak nem gyakori ha ezt kérdezik tőlem...
-Tamás! Én szeretném ha átjönnél, de ha te nem akarsz... (itt mondjuk lesütöttem a szememet mert azt hittem igent fog mondani... Úgy látszik nem...)
-Nagyon szivesen! És... Kérlek hivj Tominak!(itt rám mosolygott, lehet hogy nem először, de akkor is jó látni.).
-Rendben,Tomi!
Mindketten mosolyogtunk, de ezt a jó érzés eltompitotta az az érzés, hogy Dénes néz,mert éreztem hogy minket néz, de nem akartam odanézni mert, tudom hogy csak rosszabbul érezném magam. Inkább próbáltam elterelni a figyelmemet és folytatni a beszélgetést. Kaja szünet volt úgyhogy elkezdtük megint a játékunkat! Tudjátok, a szendvics szörnyeset! Csak most én a kenyér voltam ő meg a sajt!
-Megtámadlak varázs kenyereimmel Mr. Sajt!
-Nem hiszem! Majd előveszem a sajt védelmi pajzsomat!
Eközben egymást dobáltuk a saját ételünkel... Sokan néztek minket, ezt mind ketten észrevettük, de nem érdekelt, csak szendvics szörnyeskedtünk tovább!
-Mrs. Kenyér! Netán fogyóban vannak a kenyerei?
-Én sose fogyok ki a kenyérből! De ha jól látom maga eléggé szorult helyzetbe van!
-Nézzen a kezébe! Nincs több! Én nyertem a csatát!
Bele túrtam a táskámba, és elővettem egy másik szendvicset!
-Vagy nem!(Mikor el akartam kezdeni tovább dobálni, jelző volt... A kis ku...! Hagyjuk...)
Miközben dobálóztunk végig mosolyogtunk! Meg ilyen furcsa képeket vágtunk, és egy csipetnyi akcentus is járt hozzá! Egyébként lehet furcsa a magázódás, de ez akcentussal... Szakadok még mindig! :'D Csak egy gond volt,Dénes végig minket nézett... És olyan rossz érzés! A tudat hogy mindig néz, és... Elrontja az egyészet!
Ez az egész Dénes szemével:
MI? MI TETSZIK NEKI EZEN?! Azt a fiút, amint nem lesz ott úgy elverem hogy csak...! De azzal fájdalmat okoznék Gittának... Elrontottam az esélyeimet! Ha ez a Tamás gyerek előtt mertem volna beszélni, akkor az enyém lenne, de miből gondolta hogy lefizettek? Ennyire fájt neki hogy piszkálom a srácokkal? Olyan törékeny... Csak másnak mutatja magát... Annyira vágyom a társaságára, hogy velem viccelődjön, és ne vele...
Vissza Gitta szemszögéhez:
Alig vártam már az óra végét! A kenyereimet már elő is készitettem, hogy jól megdobálhassam vele Tomit! Ha jól láttam ő is a sajtjait! De óra volt... Kár... Nem baj! Amikor átjön majd szórakozunk!
Tomi gondolatai az óra alatt:
Gitta... Mellette önmagam lehetek, nem piszkál a kinézetem miatt... És még csak nem is akar kihasználni... De miért? Azt hittem ő is le fog nézni mint a többiek, de... Annyira máshogy bánik velem...És én is bizom benne... Talán lett végre egy igazi barátom! De... Nem az nem lehet! Nem szabad! Csak rossz vége lenne! (eközben biztos furcsa lehetett az arckifejezésem...) Gitta ide hajolt hozzám és ezt kérdezte:
-Minden rendben?
-Öm... Igen... Miért?
-Csak mert, szomorúnak tűntél...
-Ja! Az semmi csak gondolkoztam!
-(tanár) Nem akarják megosztani az osztállyal a csevegésüket?
Mindenki minket nézett, mikor Gitta megszólalt:
Elnézést, csak tudja otthon hagytam a radiromat és kérni szerettem volna! Nagyon sajnálom hogy zavartam az órát!
-Ó az már más! De legközelebb elő ne forduljon!
Nekem is új, de itt nagyon komolyan veszik az órai csevegéseket... De tényleg! Ha rajtakapnak, jön a szaktanári! Ez azért durva, nem? Miközben ezen elmélkedtem kicsöngettek, és egy kenyérdarab landolt az ölemben...
Most már tényleg Gitta szemszöge lesz!
-Mr. Sajt! készüljön fel a háború... (Ma nagyon furcsán viselkedik... Vajon mi baja lehet?) Sajnálom, akkor abbahagyom a kenyérdobálást... (Most eszmélt fel)
-Ne higgye azt hogy abba kell hagynia a támadást mert, nekem csak előnyt ad!
-Rendben Mr. Sajt!
Lehet hogy mosolyog, de érzem rajta hogy valami zavarja... Csak azt nem tudom hogy mi...
Na akkor viszlát a kövi részben! :)

5.rész

A folytatás...

5.rész

És kezdett lenyugodni, mikor teljesen meg nyugodott, ő is megölelt engem... Ekkor eltoltam magamtól mert, nem akarok tőle többet mint barátság. Ekkor ezt kérdezte tőlem:

-Miért nem hagyod hogy szeresselek?

-Mert mást szeretek... De ezt már mondtam...

-(miközben mondja,leveszi a napszemüvegemet és mélyen a szemembe néz,de lefagytam és nem tudtam megakadályozni)Az a Tamás gyerek?

Nem mondtam semmit de kiolvasta a szememből.

-Szóval igen... Mi az ami ennyire tetszik benne?

-Miért akarod tudni? És honnan tudod?

-Akkor elmondom ha te is. A másikra a válasz: mert az által szerettem beléd...
Nagyon meglepődtem! Ő pedig folytatta:
-Amikor a fiúk leverték a napszemüvegedet, megláttam egy gyönyörű szempárt, melyből dühöt láttam, de becsöngettek és a düh el szált, egy törékeny, csodás és ártatlan szempárt láttam mely elrabolta a szivemet...

Itt pittyegett az órám. Hat óra van, haza kell indulnom. De Dénes még mindig a fának szorit hogy ne menjek el...

-Haza kell mennem, kérlek elengedsz?

-Miért kell menned?

-Anyunak azt igértem hogy hatkor hazaindulok akárhol vagyok.

-Kérlek, maradj még! Van még mit megbeszélni!

-De mennem kell! Sajnálom! Majd máskor beszélünk!

-Jó... És mikor?

-Holnap nem érek rá!
-Mit csinálsz?
-Akkorra már van programom.
-Mikor érsz rá?
-Nem tudom, majd máskor megbeszéljük de most sietnem kell!
-Jó... Akkor szia...
-Szia.
Elindultam, és átgondoltam mi történt... Megcsiptem magam hogy biztosan nem álmodom-e, sajnos nem. Akkor... Ez tényleg megtörtént?!?! Biztos szórakozik... Bár... Ha belegondolok... A szeme nem ezt tükrözte... Akkor megőrültem vagy mi?! Mindegy... Majd holnap kiderül... Hazamentem, és anyukám már lent várt, hogy segitsen felvinni mert, még a telefonban mondtam neki hogy készüljön... Vicces igy vissza gondolni. Ezzel vártak:
-Kislányom! Ugye nem esett semmi komoly bajod?! Megbeszéltük hogy futsz, és eddig elvagy?! Mi történt? Nem tudtál elfutni? Későn reagáltál? (Most néz engem végig) Na jó... Most már semmit se értek!
-Hidd el anya, én se...
-Akkor miért voltál el eddig, ha nem verekedtél? (Azért ilyen negativ, mert mindig is sokat verekedtem mert ha vissza feleseltem anyát szidták, és engem szidhatnak, de anyut nem)
-Hosszú sztori...
-Igen?
-Semmi bajom, úgyhogy nem érdekes.
-Rendben...(Azért ilyen elnéző mert, tudja mennyire piszkálnak)
(Másnap a suliban) Semmi se változott, valószinűleg álom volt... Legközelebb nem bizom a csipésben... Leültem a helyemre, Tamás kérdőn méregetett. Első mondata felém:
-Szia, tegnap nem Dénessel találkoztál?
-De... Miért?
-Mert azt mondtad lehet hogy megver...
-Azt hittem... De nem, én is meglepődtem, nem kicsit.
-Mit akart?
-Majd suli után elmondom, mert jobb ha nem tud róla hogy elmondtam.
-Miért?
-Majd elmondom...
Akkor a kövi részben! Köszi hogy elolvastad!