2016. november 26., szombat

10.rész

Képtalálat a következőre: „anime girl and boy in love school”

A felismerés...

10.rész


Másnap elindultam, és Dénes a házunk előtt várt.
-Szia! Jó Későn szoktál elindulni! Már itt állok úgy... Negyed órája!
-Alig van hét óra! Ez neked késő, amikor te éppen hogy be szoktál érni?
-Látom, ma bal lábbal keltél!
-Na és te mit keresel itt?
-Jöttem, hogy elkisérjelek!
-Kösz, de tudom az utat.
-Az már csak mellékes!-Itt átkarolta a vállamat, én meg lepöcköltem.
-Csinálj amit akarsz! De én elindulok.
-Szóval csináljak azt amit akarok?- Fel emelt, majd elkezdett vinni.
-Mi a...?!-Buggyantam ki meglepettségemtől.
-Te mondtad hogy csináljak amit akarok! Én meg bele egyeztem. Nem hagyod hogy elkisérjelek, akkor viszlek!
-Tegyél le!
-Majd a suliban! Egyébként kicsit nehezebb vagy mint gondoltam!- Jaj de kedves...- De biztosan a táskád miatt van!-Próbáltam magam kivergődni a karmai közül, de nem jártam sok sikerrel...
-Miért nem akarsz letenni?
-Máshogy nem hiszem hogy beszélnél velem.
-Most senkivel se beszélnék, úgyhogy ne csodálkozz!
-De egy kicsit szeretném hallani a hangodat!
-Ha feleltetnek, akkor hallani fogod!
-De azok a szavak nem nekem szolnak.
Most nézek először körül, mert eddig Dénest próbáltam lerázni, és arra eszméltem, hogy mindenki minket néz!
-Dénes! Tegyél már le! Mindenki minket néz!
-Hadd nézzenek csak! Szeretném ha mindenki tudná milyen boldog vagyok!
-Mitől?
-De kis butus vagy! Már elmondtam hogy mindig is kedveltelek, és most már beszélhetek veled, nyugodtan!-Megláttam Dénes barátait.
-Itt vannak a barátaid!
-Velük annyit vagyok amennyit akarok, de most veled szeretnék lenni.
-De most már a suliba vagyunk és azt mondtad hogy, akkor leteszel!
-Akkor... Még az osztály teremig!
-A fenéket! Tegyél már le!- Ekkor teljesen megváltozott a tekintete, fájdalommal volt teli, elvitt egy olyan helyre, ahol nem nagyon járnak.Ott letett, és azzal a fájdalmas tekintettel csak nézett rám, majd hirtelen átölelt-Ha akarod lehetünk barátok!-Próbáltam vigasztalni, de csak egyre jobban magához szoritott. Nem tudtam mit csináljak, de azt tudtam, hogy kedvesebbnek kell legyek vele, mert amilyen kemény kivülről, annyira sok a fájdalma is.
Miután lenyugodott, lassan elindultunk a terembe, de előtte nyomtam egy puszit az arcára, nagyon meglepődött, de én úgy tettem mintha mi sem történt volna. és bementünk a terembe, a többiek még piszkáltak, de nem volt erőm megvédeni magamat, Dénest meg leintettem hogy hagyja, majd elkezdődött az óra. Elkezdtem Tomira gondolni, már beszéltem vele, és mondta, hogy szörnyű az új osztálya, és mindenki piszkálja, és nem tudok neki segiteni... Mire hallom a tanárnő hangját.
-Gitta! miért sirsz? Valami baj van?
-Én nem sirok!- Majd végig simitottam az ujjam az arcomon, és tényleg könnyezek...- Ja, ez? Csak valami bele ment a szemembe!
-Mindkettőbe? Szemüveggel? Na sipirc! Mosd meg az arcod! Majd óra után elmondod!
-Igen tanár nő.
Kimentem, meg mostam az arcom, majd bele néztem a tükörbe. Elgondolkodtam azon, hogy mi történt, és beütött a felismerés. Szükségem van Tomira, mert nélküle már nincs erőm... Szükségem van rá! Hogy itt legyen! Fontosabb lett számomra mint gondoltam. Nélküle nem tudom magamat megvédeni, ezért meg kell vátoznom! Hátha nem piszkálnak akkor, szerencsére holnap szombat, majd nekiállok. De előtte elfogadtatom magammal, hogy Tomit nem fogom nagyon látni...
Na akkor viszlát a kövi részben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése