2016. november 26., szombat

13.rész

Képtalálat a következőre: „anime girl and boy sitting together”

Düh...

13.rész


...És kitört belőlem a zokogás...
-Hogy hihettem azt, ha festem a hajam vagy sminkelek vagy bármi más, akkor többre fognak tartani? Hogy hihettem? Akkor is csak egy senki maradok! Ez csak külsőség! Semmit nem ér!- majd a bőgéstől elcsuklott a hangom.
Dénes megölelt, és simogatta a hátamat, igy próbált nyugtatni. Majd ezt súgta a fülembe:
-Nekem te vagy a világ, akár hogyan is nézel ki.
Miután ezt mondta, hirtelen nem éreztem a sirás kényszerét és szép lassan lecsillapodott és válaszoltam.
-Köszönöm!
Majd bementem a mosdóba és rendbe hoztam a sminkem, nem is tudom miért... Utána visszamentem a terembe. Rövid időn belül becsöngettek, és be jött a tanár, majd elkezdődött az óra. A szünetben odajött Dénes.
-Szabad ez a hely?
-Nem, a táskámé, szerinted?- eredetileg viccnek szántam, de soha se volt jó a humorom... Utána Dénes leült mellém.
-Látom el voltál foglalva hétvégén.-mondta.
-Csak egy picit!-és mutattam úgy egy centit, mire átkarolta a vállamat...-He?
-Úgy érzem, elég közel kerültem hozzád ahhoz, hogy megkérdezhessem lennél-e a barátnőm?
-Ööö... Ööö...
-Kérlek, gondold át, és utána mond el a válaszod.
-Dénes... Szerintem jobb ha tudod amit most fogok mondani...-Erre egy értetlen és ijedt arcot vágott- Jövő hét utáni héten elköltözünk...-Erre falfehér lett szegény... Olyan rossz volt igy látni...-Ha akarod megadom a számom, és minden nap beszélünk!-Próbáltam vigasztalni, sajnos sikertelenül...
-Mióta titkolod előlem?-erre csak meglepetten pislogtam-Kérdeztem valamit! Mióta titkolod?-Ezt már üvöltve, felállva és az asztalra csapott...
-Hétvégén derült ki...-Közben kivezettem egy olyan helyre ahol kevesen vannak, de előtte vetettem egy pillantást a többiekre, hogy ha utánunk mernek jönni, nem járnak jól.
-Kérlek... Kérlek ne menj...
-Anyukám ott kapott munkát, és ezért költözünk...
-Értem... Ha már elmész... Ezt a néhány... Néhány délutánt, velem töltenéd?- Majd, mintha egy könnycseppet láttam volna a szemében...
-Igen, szivesen!- Majd biztatóan rámosolyogtam, mire egy halvány mosoly végigfutott az arcán.-De kérlek, ne légy szomorú! Rendben?-Erre egy bizonytalan bólintás volt a válasz.
Mikor lenyugodott, visszamentünk a terembe, és szinte már mindenki javában volt a sugdolózásnak. Majd bejött a tanár, és nemsokára kezdődött az óra. A nap nagyon lassan telt, mert már nagyon vártam a költözést, hogy újra lássam Tomit, de egy dolgot viszont nagyon sajnálok, hogy Dénest nem látom többet, igazából ez alatt a pár nap alatt, nagyon megszerettem, hiányozni fog...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése