2017. február 18., szombat

33.rész

Képtalálat a következőre: „ichigo and elliot”

A kísértetházban

33.rész


Másnap a hangulat nagyon feszült volt... Mind a hárman a társaságomért veszekedtek, nem tudtam mit tenni... Így teltek a hónapok... Krisz minden egyes nap bepróbálkozott nálam, én annyiszor utasítottam el... Így telt félévig... Akkor jött egy véletlen egybeesés... Egy új gyerek, egy Betti és számomra fontos személy...
-Hadd mutassam be az új osztálytársatokat, Bogit.
Engem meg Bettit elkapott a hév, és a nyakába ugrottunk, ugyanis ő volt a harmadik tagja az akkori (három tagos...) csapatnak. Elsőre ha nem ő is ismert fel minket, de amint kimondtuk a régi kedvenc mesénk címét beugrottunk neki. Mind a hárman sírtunk egy sort...
Órák után megbeszéltük, hogy holnap (szombaton) elmegyünk a vidámparkba. Az elmúlt hónapok legjobb napja lesz... Bár... Én még mindig papucs vagyok... De hogy újra láthattam Bogit, feldobta a napomat.
Másnap a találkozó helyen én jelentem meg legelőször, mert már vártam, hogy újra, békében mindenki- már amennyire lehet...-együtt legyen. Vártam egy tíz percet (majdnem fél órával előbb értem oda...) és Krisz megjelent...
-Szia, hogyhogy ilyen korán?
-Csak nagyon vártam, hogy a barátaimmal tölthessek egy napot.
-Fontosak vagyunk neked, igaz?
-Jobban, mint hinnéd...
-Akkor Tomi milyen fontos lehetett...
Ezzel nagyon mellbe vert... Ismerem már... Szándékosan csinálta... De akkor is fájt... Mióta elköszöntem tőle, azóta nem is beszéltünk, de nincs olyan perc, nap, amikor ne jutna az eszembe... Hiányzik, pedig már több mit negyed éve nem is hallottam felőle...
-És te hogyhogy ilyen korán jöttél?
-Sejtettem, hogy előbb jössz...
Még egy darabig beszélgettünk, majd jöttek a többiek is. Bementünk a vidámparkba az első rögtön az óriás kerék volt, ettünk vattacukrot, hullám vasutaztunk, csodás nap volt... De a kedvencünket a végére tartogattuk, a kísértet házat. Elindultunk csapatostól, nagyon jól meg lett csinálva... Talán túl jól... Mert én nem szeretek félni, csak a legtöbb ilyet elcseszik és jót szoktunk nevetni rajta... De... Ez nagyon élethű lett... Féltem...
-Mi a baj?
-Ááá!-megilyesztett...-Ja... Csak te vagy? Meg ijesztettél...
-Miért? Félsz?
-Hát... Egy kicsit... Nem bírom az ilyesmiket...
-Akkor miért ez a kedvenced?
-Mert általában elbénázzák az egészet, és jót lehet rajta röhögni...
-Tényleg nagyon sok nagyon rossz, de ez egy jól felszerelt vidámpark... Gondolhattad volna...
-Igaz...
Egyszer csak Bogi odajött hozzám és belesúgott valamit a fülembe...
-Miért nem jössz össze vele?-ő nem ismerte Tomit.... Nem tudja, hogy még most se tudtam elengedni...-Nem tudom...
Majd visszament a többiekhez. Krisszel kicsit lemaradtunk, éppen utol akartuk érni, de hirtelen megijedtem az előttem megjelenő szellemtől... Hátra estem, de Krisz elkapott.
-Jól vagy?
-Igen... Köszi...
-A többiek hova lettek? Már nem látom őket...
-Én sem...
-Mit csináljunk?
-Próbáljuk meg utol érni őket.
-Oké.
Elindultunk, de vagy öt felé ágazott az út... És a füstben nem is láttunk árnyékokat... Elindultunk a legszimpatikusabb úton. Megint elém dobtak egy szellemet, hirtelen ijedtemben átöleltem Kriszt...
-Nem lenne baj, ha beléd kapaszkodnék, amíg kiérünk?
-Csak nyugodtan!
Sokáig haladtunk, amikor hirtelen megbotlottam, vittem magammal Kriszt is... Én a hátamra estem, ő meg valamivel előbb reagált, és nem esett rám hanem mellettem támasztotta ki magát...
-Ööö...- nem tudtam megszólalni zavaromban...
Ő se... Csak nézett... És nézett...
-Tudod Gitta... Mielőtt megismertelek, nem tartottam sokra egy lányt sem... De amikor először a szemedbe néztem, tudtam... Szükségem van rád... Szeretném, ha többnek tartanál mit egy szimpla barát... Mert... Szeretlek...
Hát, ez lett volna!:) Remélem tetszett, ha igen, legyél rendszeres olvasó és ha van kedved, oszd meg velem a véleményed!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése