Délután
18.rész
Evés után kivittük a tányérokat, evőeszközöket, majd azt vettem észre hogy Máté a szobám felé közelit... Most éppen nem fénykorába van, ami csak azt jelképezi hogy teli van használt zsebkendővel, az égy egy kész csatatér és kérdéses hogy a párna meg száradt e a könnyeimtől... Igy hát elé álltam...
-Mit szeretnél?-Kérdeztem, valószinűleg látszott a feszültségem...
-Be szerettem volna menni, mint régen.
-Bocsi, de óriási a kupi, inkább ne menj be!
-Nálad mindig nagy a rendetlenség.- na ez igaz...
-Most nagyobb mint szokott...-erre gyanúsan nézett rám-Kérsz egy pohár vizet?-próbáltam terelni a szót...
-Igen, kérek...-Láttam rajta, hogy sejt valamit...
Elmentem a konyhába, hogy töltsek vizet, mire vissza jöttem, a szobámban volt... Általában tiszteletben szokta tartani az ilyesmit, de ha látja hogy baj van, akkor nem érdekli... Előbb is eszembe juthatott volna...
-Wow, itt tényleg nagyobb a káosz, mint szokott... Kiverted a hisztit vagy mi?- Mondta nevetve.
A szobám tényleg káosz volt, minden a földön volt, tehetetlen dühömben, szomorúságomban nem tudtam mit tenni, minél kevésbé törékeny dolgokat vágtam a földhöz...
A mondatától viszont zokogni kezdtem... Nem tudtam mást tenni, nem akartam hogy lássa, nem akartam hogy tudja, senkinek se kell tudnia... Ez az én dolgom, de neki igyis-úgyis el kell mondanom, elkezdtem zokogni, de azért próbálkoztam...
Csak odajött mellém zavartan vigasztalni, mert azt sem tudja miért vigasztal, de próbált.
-De mi történt?-kérdezte lágyan.
-Se-semmi, csa-csak kicsit fe-feszült vagyok...
-Ennyire? Kérlek mondd el, vagy nem bizol bennem?- és itt jött el az a pont, hogy el kellett mondanom neki...
Elmondtam mindent, Tomi érkezését, hogy minden másodperccel, amit vele töltöttem, eyre fontosabb lett nekem, közben Dénesről is szó esett, hogy elköltözött, utána költöztünk volna, és a tegnapit... Az arca fal fehér lett...
-Na, az ilyennel nem kell foglalkozni...
-De nem tudok nem vele foglalkozni!-szinte kiáltottam.
Idő közben kezdtem lenyugodni, szinte nem is sirtam, de ez csak rövid ideig fog tartani... Utána Máté megértette, hogy jobb ha nem kérdez e felől és másra fókuszál.
-De egyébkén mindig mondtam, hogy gyönyörű vagy, és most be is igazolódott, mit csináltál?
-Bementem egy szépségszalonba...-Majd felnevettem..
Ennél a pontnál tudtam, hogy jó lesz a napom hátra levő része
-Hé! Miért ütsz ki mindig???-Mondtam nevetve, kis áll sértődéssel.
-Mert ez a lényege!
Éppen kinevet a végéneztünk, jó volt... Majd eljött a nyolc óra... Haza kellett volna mennie, de látta rajtam, hogy nem örülök neki, jól esett hogy itt volt... Mielőtt elindult, elment a mellékbe...
Köszi hogy elolvastad! :)
-Mit szeretnél?-Kérdeztem, valószinűleg látszott a feszültségem...
-Be szerettem volna menni, mint régen.
-Bocsi, de óriási a kupi, inkább ne menj be!
-Nálad mindig nagy a rendetlenség.- na ez igaz...
-Most nagyobb mint szokott...-erre gyanúsan nézett rám-Kérsz egy pohár vizet?-próbáltam terelni a szót...
-Igen, kérek...-Láttam rajta, hogy sejt valamit...
Elmentem a konyhába, hogy töltsek vizet, mire vissza jöttem, a szobámban volt... Általában tiszteletben szokta tartani az ilyesmit, de ha látja hogy baj van, akkor nem érdekli... Előbb is eszembe juthatott volna...
-Wow, itt tényleg nagyobb a káosz, mint szokott... Kiverted a hisztit vagy mi?- Mondta nevetve.
A szobám tényleg káosz volt, minden a földön volt, tehetetlen dühömben, szomorúságomban nem tudtam mit tenni, minél kevésbé törékeny dolgokat vágtam a földhöz...
A mondatától viszont zokogni kezdtem... Nem tudtam mást tenni, nem akartam hogy lássa, nem akartam hogy tudja, senkinek se kell tudnia... Ez az én dolgom, de neki igyis-úgyis el kell mondanom, elkezdtem zokogni, de azért próbálkoztam...
Csak odajött mellém zavartan vigasztalni, mert azt sem tudja miért vigasztal, de próbált.
-De mi történt?-kérdezte lágyan.
-Se-semmi, csa-csak kicsit fe-feszült vagyok...
-Ennyire? Kérlek mondd el, vagy nem bizol bennem?- és itt jött el az a pont, hogy el kellett mondanom neki...
Elmondtam mindent, Tomi érkezését, hogy minden másodperccel, amit vele töltöttem, eyre fontosabb lett nekem, közben Dénesről is szó esett, hogy elköltözött, utána költöztünk volna, és a tegnapit... Az arca fal fehér lett...
-Na, az ilyennel nem kell foglalkozni...
-De nem tudok nem vele foglalkozni!-szinte kiáltottam.
Idő közben kezdtem lenyugodni, szinte nem is sirtam, de ez csak rövid ideig fog tartani... Utána Máté megértette, hogy jobb ha nem kérdez e felől és másra fókuszál.
-De egyébkén mindig mondtam, hogy gyönyörű vagy, és most be is igazolódott, mit csináltál?
-Bementem egy szépségszalonba...-Majd felnevettem..
Ennél a pontnál tudtam, hogy jó lesz a napom hátra levő része
-Hé! Miért ütsz ki mindig???-Mondtam nevetve, kis áll sértődéssel.
-Mert ez a lényege!
Éppen kinevet a végéneztünk, jó volt... Majd eljött a nyolc óra... Haza kellett volna mennie, de látta rajtam, hogy nem örülök neki, jól esett hogy itt volt... Mielőtt elindult, elment a mellékbe...
Köszi hogy elolvastad! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése