Dénessel
9.rész
A tegnapiak nagyon megráztak, nem tudok másra koncentrálni, csak arra, hogy Tomi elmegy... Már meg is van az új ház, és holnap költöznek is. Út közben még gondolkoztam, majd feleszméltem, mert Tomi szólt.
-Gitta!
-Igen?- majd szomorúan felnéztem.
-Hiányozni fogsz...
-Te is nekem.-Majd átöleltem, mert tudtam, nem sokára nem tehetem meg, mikor azt vettem észre, hogy ő is átölel engem. Úgy érzem, igaz barátra leltem... De miért kell elmennie?
Beértünk az iskolába, és mielött beléphettem volna a terembe valaki megfogta a karomat és magával húzott. Dénes volt az, de most semmi kedvem nem volt beszélgetést folytatni vele...
-Mikor találkozunk a parkban?
-Miért kéne találkoznunk?
-Nem emlékszel? Azt mondtad hogy még beszélünk...-Ja tényleg! tegnap elött megigértem, de most nincs ehez lelki erőm... Elég bajom van igy is.
-Már eszembe jutott- Dénes szemében szin tiszta boldogságot láttam, nehezemre esett visszautasitani...-Sajnálom, nincs semmihez energiám! Csak Tomival akarok lenni, mert lehet nem látom többé!-A szeme most csalódottságot tükrözött, de vidám is volt, szerintem azért mert, elmondtam hogy Tomi elmegy...
-Akkor máskor!
Túl könnyen bele ment! Vajon mi történhetett? Mindegy,igy is van elég gondom. Ezután bementem a terembe. Tomi ott ücsörgött, gondolom engem várt. Lepakoltam majd mellé ültem, és elkezdtünk beszélgetni:
-Hova tüntél?
-Dénes hirtelen elrántott az ajtótol, mert beszélni akart velem...
-Miről?
-Találkozni akar velem, de most biztos hogy nem.
-Értem...
-Bár nem jöttek volna szembe azok a fiúk, akkor most más lenne a helyzet.
-Na igen... És még délután se szórakozhatunk, mert pakolnunk kell...
Hogy mi?! Még délután se szórakozhatunk? Eközben becsöngettek... És a nap olyan gyorsan eltelt, csak a szünetek voltak alssúak, pedig az utolsó napot vele akartam tölteni... A nap végén számot cseréltünk, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot. Miután elköszöntünk, elindultam és összefutottam Dénessel, és ide jött hozzám.
-Szia Gitta!
-Szia...-válaszoltam szomorúan.
-Haza kísérhetlek?
-Nem kell köszönöm!-felnéztem rá, és egy halovány mosolyt próbáltam az arcomra varázsolni...
-De szerintem jobb kedved lenne ha valakinek kiöntenéd a szíved.
-Lehet... De nem szeretek lelkizni.
-Akkor... Akkor had kísérjelek el csak úgy!
-Nem hiszem hogy most jó lenne velem beszélgetni...
-Ha a társaságodba lehetek nem zavar!-Erre csak sóhajtottam egyet és válaszoltam.
-Jól van gyere! De akkor ne nyafogj nekem hogy milyen rossz társaság vagyok!
-Rendben!-Mondta. egy óriási mosollyal az arcán, olyan volt mint egy kisgyerek, aki csokit kapott.
Az úton egy darabig szótlanul sétáltunk, amikor megláttam a tegnapi fiúkat. Amint észrevettek, azt se tudták hogy hova fussanak... Elkezdtem magamba nevetni, ezt Dénes is észrevette.
-Min nevetsz?-A fiúk fele mutattam, azok meg még remegni is elkezdtek-Miért néznek ide, miközben reszketnek?-Megint elkezdtem magamba nevetni.
-Tőlem félnek... De nem hittem volna hogy ennyire megijedtek a tegnapitól!-Dénes csak értetlenül nézett rám-Tegnap amikor Tomi jött volna hozzánk, el akarták venni a pénzünket, nálam nem volt és azt nem tudtam hogy nála mennyi van de nem is akartam hogy elvegyék tőle, és így egy verekedés lett belőle, és mi nyertünk, nem hittem volna hogy ennyire megijednek...
-Nagyon megsérültél?
-Vannak sebeim, de nem vészes! Akkor szia! Én itt lakok!- Anyukám most jött ki a kapun.
-Szia kislányom! Ő ki? Mindegy! Menjetek mindjárt jövök! Végre vannak barátaid kislányom! Remélem van étvágya!
-Anya! Várj! Ő csak...-Már el is tűnt! Ez remek! Én el lettem volna egyedül is!-Akkor maradsz vagy inkább elmész?-Dénes egy nagyon meglepett arcot vágott-Anyukám szereti a vendégeket, a nagyétkűeket meg végképp. Akkor maradsz vagy nem?-Erre csak bólintott-Akkor fáradj be!
Nem tudom mit kéne csinálni, mert nem lehet hogy végig itt unatkozunk, na mindegy, nekem úgy is át kell öltözni!
-Mindjárt jövök, csak átöltözök itthoniba.
-Rendben.
Megfogtam a ruhámat, és elindultam a fürdőbe. Mikor kijöttem, Dénes nagyot nézett, Miért néz nagyot mindenki aki meglát otthoni ruhában?
-Mi a baj?
-Minek hordasz bő ruhákat, amikor nem is vagy dagadt? Sőt! Te inkább nagyon vékony vagy!
-Mert még a végén anorexiásnak néznek!
-Ha otthoni, akkor minek a sapka és a szemüveg?
-Mert nem csak az anyukám és én vagyunk itthon.-Egy mosoly villan fel az arcán.
-Na ne szórakozz! Hadd nézzelek meg sapka és szemüveg nélkül!-Elindult felém hogy levegye ezeket a fejemről, de én meg elkezdtem futni.
-Hé! A sapka és a szemüveg marad! Örülj annak hogy egyszer láttál szemüveg nélkül!
-De sapka nélkül még nem láttalak!
-Az már csak mellékes!-Anya eközben megérkezett.
-Na de gyerekek! Ne szaladgáljatok a házban!
-Anyu! Neki mond! Én csak menekülök előle!
-Kislányom! Te meg vedd le a szemüveget! Itthon vagy!
-De...
-Semmi de! A sapkát elnézem, mert itt a barátod, de a szemüveget nem!
-Rendben...-Anyukám kinyújtotta a kezét, a szemüvegemért, oda is adtam neki. mire Dénes oda sugta nekem ezt: A szemüveget levetted, az már fél siker! És nyomott az arcomra egy puszit. Meglepett.
-Gyerekek! Gyertek már enni!-Miután leültünk-Téged hogy hívnak? Gitta nem mesélt még rólad!
-Dénesnek hívnak.
-Nagyétkű vagy?
-Ha nagyon éhes vagyok négy tányérral is eszek.
-Kislányom! Ez a fiú nagyon szimpatikus! Mikor jön legközelebb?
-Most is csak kísérni akart, nem hitte volna senki se hogy vendégünk lesz.
-Kislányom! Lehetnél kicsit tapintatosabb!-Ez szólt nekem-Kérlek nézd el neki! Nem szereti ha vendégeink vannak!-Ez pedig Dénesnek.
-Tudja, ameddig a lánya közelébe lehetek, nem zavar semmi!-Itt majdnem visszaköptem a levest...
-Helyes, illedelmes, és még bókol is! Jó fiút választottál magadnak kislányom!-Itt szerencsére nem volt egy falat sem a számban, mert most biztos hogy csak fulladoznék!
-Értem már! Azt hitted hogy járunk! Nem, nem járunk!- Dénes egy kicsit elszomorodott, de semmi kedvem jó pofizni!
-Dénes! Kérlek nézd el neki!-Már a kanalam kezdett elreformálódni, ezért felvettem a nyugodt, nem törődöm semmivel és nem szólok egy szót se ha kérdeznek ha nem!
Befejeztük a levest, jött a második, azt szótlanul fogyasztottuk ezután gyorsan megírtuk a házit, és hármasban szórakoztunk, mikor észrevettük mennyi az idő, és hogy Dénesnek el kell mennie. Kikísértem és még beszélgettünk egy kicsit:
-Köszönöm ezt a csodálatos délutánt!-Megölelt, ez megint annyira meglepett de most még le is fagytam...-Na akkor majd holnap találkozunk!
Akkor viszlát a kövi részben!
Beértünk az iskolába, és mielött beléphettem volna a terembe valaki megfogta a karomat és magával húzott. Dénes volt az, de most semmi kedvem nem volt beszélgetést folytatni vele...
-Mikor találkozunk a parkban?
-Miért kéne találkoznunk?
-Nem emlékszel? Azt mondtad hogy még beszélünk...-Ja tényleg! tegnap elött megigértem, de most nincs ehez lelki erőm... Elég bajom van igy is.
-Már eszembe jutott- Dénes szemében szin tiszta boldogságot láttam, nehezemre esett visszautasitani...-Sajnálom, nincs semmihez energiám! Csak Tomival akarok lenni, mert lehet nem látom többé!-A szeme most csalódottságot tükrözött, de vidám is volt, szerintem azért mert, elmondtam hogy Tomi elmegy...
-Akkor máskor!
Túl könnyen bele ment! Vajon mi történhetett? Mindegy,igy is van elég gondom. Ezután bementem a terembe. Tomi ott ücsörgött, gondolom engem várt. Lepakoltam majd mellé ültem, és elkezdtünk beszélgetni:
-Hova tüntél?
-Dénes hirtelen elrántott az ajtótol, mert beszélni akart velem...
-Miről?
-Találkozni akar velem, de most biztos hogy nem.
-Értem...
-Bár nem jöttek volna szembe azok a fiúk, akkor most más lenne a helyzet.
-Na igen... És még délután se szórakozhatunk, mert pakolnunk kell...
Hogy mi?! Még délután se szórakozhatunk? Eközben becsöngettek... És a nap olyan gyorsan eltelt, csak a szünetek voltak alssúak, pedig az utolsó napot vele akartam tölteni... A nap végén számot cseréltünk, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot. Miután elköszöntünk, elindultam és összefutottam Dénessel, és ide jött hozzám.
-Szia Gitta!
-Szia...-válaszoltam szomorúan.
-Haza kísérhetlek?
-Nem kell köszönöm!-felnéztem rá, és egy halovány mosolyt próbáltam az arcomra varázsolni...
-De szerintem jobb kedved lenne ha valakinek kiöntenéd a szíved.
-Lehet... De nem szeretek lelkizni.
-Akkor... Akkor had kísérjelek el csak úgy!
-Nem hiszem hogy most jó lenne velem beszélgetni...
-Ha a társaságodba lehetek nem zavar!-Erre csak sóhajtottam egyet és válaszoltam.
-Jól van gyere! De akkor ne nyafogj nekem hogy milyen rossz társaság vagyok!
-Rendben!-Mondta. egy óriási mosollyal az arcán, olyan volt mint egy kisgyerek, aki csokit kapott.
Az úton egy darabig szótlanul sétáltunk, amikor megláttam a tegnapi fiúkat. Amint észrevettek, azt se tudták hogy hova fussanak... Elkezdtem magamba nevetni, ezt Dénes is észrevette.
-Min nevetsz?-A fiúk fele mutattam, azok meg még remegni is elkezdtek-Miért néznek ide, miközben reszketnek?-Megint elkezdtem magamba nevetni.
-Tőlem félnek... De nem hittem volna hogy ennyire megijedtek a tegnapitól!-Dénes csak értetlenül nézett rám-Tegnap amikor Tomi jött volna hozzánk, el akarták venni a pénzünket, nálam nem volt és azt nem tudtam hogy nála mennyi van de nem is akartam hogy elvegyék tőle, és így egy verekedés lett belőle, és mi nyertünk, nem hittem volna hogy ennyire megijednek...
-Nagyon megsérültél?
-Vannak sebeim, de nem vészes! Akkor szia! Én itt lakok!- Anyukám most jött ki a kapun.
-Szia kislányom! Ő ki? Mindegy! Menjetek mindjárt jövök! Végre vannak barátaid kislányom! Remélem van étvágya!
-Anya! Várj! Ő csak...-Már el is tűnt! Ez remek! Én el lettem volna egyedül is!-Akkor maradsz vagy inkább elmész?-Dénes egy nagyon meglepett arcot vágott-Anyukám szereti a vendégeket, a nagyétkűeket meg végképp. Akkor maradsz vagy nem?-Erre csak bólintott-Akkor fáradj be!
Nem tudom mit kéne csinálni, mert nem lehet hogy végig itt unatkozunk, na mindegy, nekem úgy is át kell öltözni!
-Mindjárt jövök, csak átöltözök itthoniba.
-Rendben.
Megfogtam a ruhámat, és elindultam a fürdőbe. Mikor kijöttem, Dénes nagyot nézett, Miért néz nagyot mindenki aki meglát otthoni ruhában?
-Mi a baj?
-Minek hordasz bő ruhákat, amikor nem is vagy dagadt? Sőt! Te inkább nagyon vékony vagy!
-Mert még a végén anorexiásnak néznek!
-Ha otthoni, akkor minek a sapka és a szemüveg?
-Mert nem csak az anyukám és én vagyunk itthon.-Egy mosoly villan fel az arcán.
-Na ne szórakozz! Hadd nézzelek meg sapka és szemüveg nélkül!-Elindult felém hogy levegye ezeket a fejemről, de én meg elkezdtem futni.
-Hé! A sapka és a szemüveg marad! Örülj annak hogy egyszer láttál szemüveg nélkül!
-De sapka nélkül még nem láttalak!
-Az már csak mellékes!-Anya eközben megérkezett.
-Na de gyerekek! Ne szaladgáljatok a házban!
-Anyu! Neki mond! Én csak menekülök előle!
-Kislányom! Te meg vedd le a szemüveget! Itthon vagy!
-De...
-Semmi de! A sapkát elnézem, mert itt a barátod, de a szemüveget nem!
-Rendben...-Anyukám kinyújtotta a kezét, a szemüvegemért, oda is adtam neki. mire Dénes oda sugta nekem ezt: A szemüveget levetted, az már fél siker! És nyomott az arcomra egy puszit. Meglepett.
-Gyerekek! Gyertek már enni!-Miután leültünk-Téged hogy hívnak? Gitta nem mesélt még rólad!
-Dénesnek hívnak.
-Nagyétkű vagy?
-Ha nagyon éhes vagyok négy tányérral is eszek.
-Kislányom! Ez a fiú nagyon szimpatikus! Mikor jön legközelebb?
-Most is csak kísérni akart, nem hitte volna senki se hogy vendégünk lesz.
-Kislányom! Lehetnél kicsit tapintatosabb!-Ez szólt nekem-Kérlek nézd el neki! Nem szereti ha vendégeink vannak!-Ez pedig Dénesnek.
-Tudja, ameddig a lánya közelébe lehetek, nem zavar semmi!-Itt majdnem visszaköptem a levest...
-Helyes, illedelmes, és még bókol is! Jó fiút választottál magadnak kislányom!-Itt szerencsére nem volt egy falat sem a számban, mert most biztos hogy csak fulladoznék!
-Értem már! Azt hitted hogy járunk! Nem, nem járunk!- Dénes egy kicsit elszomorodott, de semmi kedvem jó pofizni!
-Dénes! Kérlek nézd el neki!-Már a kanalam kezdett elreformálódni, ezért felvettem a nyugodt, nem törődöm semmivel és nem szólok egy szót se ha kérdeznek ha nem!
Befejeztük a levest, jött a második, azt szótlanul fogyasztottuk ezután gyorsan megírtuk a házit, és hármasban szórakoztunk, mikor észrevettük mennyi az idő, és hogy Dénesnek el kell mennie. Kikísértem és még beszélgettünk egy kicsit:
-Köszönöm ezt a csodálatos délutánt!-Megölelt, ez megint annyira meglepett de most még le is fagytam...-Na akkor majd holnap találkozunk!
Akkor viszlát a kövi részben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése